Római szenzáció

„A várakozás égbe szökő” – írta a La Gazzetta dello Sport az AS Roma–Bayern München labdarúgó BL-találkozót megelőző hangulatról, így nem csoda, ha mind a 70 634 jegyet elővételben elkapkodták az Örök Városban.
Nyolc müncheni játékos örül a Werder elleni hatnak
Nyolc müncheni játékos örül a Werder elleni hatnak
Michaela Rehle / Reuters

A bordó-sárgák amúgy is népszerűek, a bajnoki nézőátlaguk (40 083) két teljes magyar NB I-es forduló helyszíni közönségének felel meg. (Ha valaki azzal „jönne”, hogy Itália nagy ország, a miénk meg kicsi, csöndesen megjegyezném: valaha évtizedeken át „római” érdeklődés volt Budapesten is a mérkőzések iránt, pusztán futball kellett hozzá.)

Most meg az a csapat érkezik a Stadio Olimpicóba, amely két kör után százszázalékos a BL-ben, nyolc forduló elteltével – hat győzelemmel, két döntetlennel és 21-2-es, „pusztító” gólkülönbséggel – listavezető a Bundesligában, s amely legutóbb a német bajnokságban szinte szétzúzta a Werder Brement (6-0). Pep Guardiola edző állítólag azt írta, hogy „kiütést kap” a tiki-takától, ezzel együtt az ötödik Bayern-gól előtt annyi finom müncheni passz volt a tizenhatoson belül, hogy talán csak a brémai masszőrt nem gurigázták ki a trükkös bajorok.

A labdát végül Philipp Lahm segítette át a kapuvonalon, s mivel a védő-középpályás már másodszor küldte hálóba a labdát, tűnődve említette a találkozó után: „Egy meccsen két gólt legutóbb az ifiben szereztem.” Guardiola – jó kedvében – hozzátette: „Némiképp csalódott vagyok, mert mesterhármast vártam Philipptől. Most el kell gondolkodnom, hogy a következő mérkőzésen játszassam-e...” A nagy különbségű győzelmet viszont szárazon kommentálta a tréner: „A helyzetünkben nincs semmi különös, három ponttal többünk van, mint eddig. Jobban tesszük, ha nem erre a hatosra, hanem a keddi Bajnokok Ligája-meccsre összpontosítunk.”

A nagymester talán azért is lépett át oly hamar a gólzáporos bajnoki találkozón, és fordult Róma felé, mert Itáliában már sok kellemetlenség érte a müncheni csapatot. A Bayern kilenc alkalommal is alulmaradt olasz földön – négyszer a Milantól, kétszer a Juventustól, egyszer-egyszer a Napolitól, a Fiorentinától és az AS Romától kapott ki –, s mindmáig utolsó vereségét éppen ma esti ellenfelétől szenvedte el a dél-európai országban. Négy esztendeje 3-2-re nyertek a vendéglátók, akiknek gólszerzői között volt két azóta is főszerepet játszó törzsgárdista, Daniele de Rossi, valamint Francesco Totti.

Az AS Roma hazai statisztikája amúgy is jó a Bundesliga-csapatokkal szemben: hét győzelem, egy döntetlen, három vereség. A kudarcok egyike akkor következett be, amikor először zajlott AS Roma–Bayern párharc az európai kupaporondon: noha az olasz együttesben olyan emblematikus játékosok szerepeltek, mint Toninho Cerezo, Bruno Conti, Carlo Ancelotti, Giuseppe Giannini, Francesco Graziani, a szintén nem kezdőkkel – többek között Jean-Marie Pfaff-fal, Klaus Augenthalerrel, Lothar Matthäusszal, Sören Lerbyvel, Dieter Hoenesszel – felvonuló bajorok 2-1-es diadallal fejelték meg 2-0-ás müncheni sikerüket a KEK 1985-ös negyeddöntőjében.

A legjobban azonban a keletnémet vetélytársakkal szenvedtek meg a rómaiak. A KEK 1980/81-es kiírásának első fordulójában hiába nyertek odahaza – 80 000 néző előtt, Roberto Pruzzo, Ancelotti és Roberto Falcao góljával – 3-0-ra a Carl Zeiss Jena ellen, a visszavágón az egykori NDK képviselője 4-0-ra győzött! (Utóbb a CZJ kiejtette a Valenciát, majd a Benficát is, és finalistává lépett elő, de a Düsseldorfban rendezett kelet-európai döntőben 2-1-re kikapott a Dinamo Tbiliszitől.) Hasonló blamázs érte az AS Romát az UEFA Kupában 1988 őszén: akkor a Matthias Sammer és Ulf Kirsten vezérelte – később az elődöntőig jutó – drezdai Dynamótól kapott ki itt is, ott is 2-0-ra.

De Német Demokratikus Köztársaságnak nevezett állam már nincs, az olasz főváros csapata pedig egyetlen vereséget jegyez ebben a szezonban, és azt – a Juventus elleni 2-3-at – is a játékvezető számlájára írja. A Serie A további hat fordulójában egyaránt nyert az AS Roma, amely a BL-ben még őrzi veretlenségét. Rudi Garcia, a francia edző kétségkívül kitűnő készlettel gazdálkodhat – a széles választékból ezúttal a De Sanctis – Maicon, Manolasz, Astori vagy Yanga-Mbiwa, Holebasz – Pjanic, De Rossi, Nainggolan – Iturbe vagy Florenzi, Totti, Gervinho garnitúra lehet a „nyerő” –, de hát a másik oldalon is van felhozatal, ugyebár... Mit szólnak például a Neuer – Rafinha, Boateng, Dante, Alaba – Robben, Lahm, Thomas Müller, Xabi Alonso, Götze – Lewandowski összetételű tizenegyhez?

Talán nem túlzás megelőlegezni, hogy egészen tűrhető mérkőzés várható...

BAJNOKOK LIGÁJA

CSOPORTMÉRKŐZÉSEK, HARMADIK FORDULÓ

Kedd

E csoport: CSZKA Moszkva–Manchester City (tv: Digisport1, 17.45), AS Roma–Bayern München (Digisport1, 20.15).

Az állás: 1. Bayern 6 pont, 2. AS Roma 4, 3. Manchester City 1, 4. CSZKA 0.

F csoport: Barcelona–Ajax (Sport1, 20), APOEL Nicosia–PSG.

Az állás: 1. PSG 4, 2. Barcelona 3, 3. Ajax 2, 4. APOEL 1.

G csoport: Chelsea–Maribor (Digisport2, 20.40), Schalke–Sporting Lisszabon.

Az állás: 1. Chelsea 4, 2–3. Maribor, Schalke 2–2 (2-2), 4. Sporting 1.

H csoport: Porto–Bilbao, BATE Boriszov–Sahtyor Donyeck.

Az állás: 1. Porto 4, 2. BATE 3, 3. Sahtyor 2, 4. Bilbao 1.

Szerda

A csoport: Atletico Madrid–Malmö, Olimpiakosz–Juventus (Digisport2, 20.40).

Az állás: 1. Juventus 3 (2-1-es gólkülönbség), 2. Atletico 3 (3-3), 3. Malmö 3 (2-2), 4. Olimpiakosz 3 (3-4).

B csoport: Liverpool–Real Madrid (Digisport1, 20.10), Ludogorec Razgrad–FC Basel.

Az állás: 1. Real Madrid 6, 2. Liverpool 3 (2-2), 3. Basel 3 (2-5), 4. Ludogorec 0.

C csoport: Leverkusen–Zenit Szentpétervár, Monaco–Benfica.

Az állás: 1. Zenit 4 (2-0), 2. Monaco 4 (1-0), 3. Leverkusen 3, 4. Benfica 0.

D csoport: Anderlecht–Arsenal, Galatasaray–Dortmund.

Az állás: 1. Dortmund 6, 2. Arsenal 3, 3. Galatasaray 1 (2-5), 4. Anderlecht 1 (1-4).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.