Női kézilabda-vb: Kínát verve a 9. helyért játszhatunk

A kilencedik helyért játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott a kínai világbajnokságon, miután a középdöntő utolsó, keddi fordulójában 25:21-re nyert a házigazda csapat ellen Szocsouban. A csütörtöki helyosztón Ausztria lesz az ellenfél.

Jól kezdett a magyar csapat, csak a 6. percben kapta az első gólt, miközben Tóth Tímea három hetest is értékesített. Lassan felébredt a kínai együttes, és a 13. percben 5:4-re fordított. Mátéfi Eszter szövetségi kapitány időt kért, és három poszton is cserélt. Ez valamelyest javított a játékon, s ennek köszönhetően a 19. percben ismét a magyaroknál volt az előny (7:6). Szucsánszki nem csak jól irányított, hanem többször eredményes is volt. A hazaiak tartották a lépést, főleg Li Vej-vej (Li Weiwei) dobta a gólokat. 10:8-nál a vendéglátó kért időt, hátha jól zárja a félidőt. Ez a számítása nem vált be: a gyors, ötletes magyar támadások révén 13-8, a szünetre pedig 14:10 lett az állás.

A második félidő elején Zácsik háromszor is betalált, Szucsánszki viszont a keresztlécre vágott egy büntetőt. Emberelőnyük alatt a magyarok 18:11-ra megléptek. Azonos létszámban már hatékonyabb volt a kínai csapat, és sorozatban ötször bevette az amúgy jól védő Herr kapuját. A túloldalon Hszü Mo (Xu Mo) is remekelt.

A nagy rohanásban a hazaiak elfáradtak, két játékosuk is a kiállítás sorsára jutott, ebben a szakaszban 20:16-ra módosult az állás. Az utolsó tíz perc 21:18-ról indult, amikor Zácsik 7 méterest rontott. A kínaiaktól Liu vette vállára együttesét, bátran és eredményesen tüzelt. Tomori kiszorított helyzetből is betalált, Juhász és Bódi viszont ziccert hibázott.

Szekeres kiállítása alatt feljöttek 22:21-re a kínaiak, aztán Kovacsics újabb büntetőt értékesített. A végén Zácsik még kétszer betalált, eldöntve így a csatát.

A középdöntő három meccsén két döntetlen és egy győzelem a magyarok mérlege, és végül az alapszakaszból hozott két vereség miatt zártak ötödikként csoportjukban.

Az osztrákok elleni helyosztót csütörtökön, közép-európai idő szerint 9 órakor rendezik.

Középdöntő, harmadik, utolsó forduló, II. csoport, Szucsou: Magyarország-Kína 25:21 (14:10). Gól: Zácsik 8, Szucsánszki 5/1, Kovacsics 4/4, Tóth T. 3/3, Bódi 2, Bulath 2, Tomori 1, illetve Li V. 7/4, Liu 6, Vang S. 4, Li J. 2, Vej 1, Sa 1.

Zácsik a falban.
Szucsou, 2009. december 15. A magyar ZÁCSIK Szandra kínai játékosok gyűrűjében dob kapura a kínai női kézilabda-világbajnokság középdöntője utolsó fordulójában Kína ellen játszott mérkőzésen Szucsouban (Suzhou) 2009. december 15-én. A találkozót a magyar válogatott 25-21-re nyerte. (MTI/EPA/Diego Azubel)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.