Real Madrid: vége a nagybevásárlásnak!

Lezárult a Real Madridnál a nagy játékos-bevásárlás időszaka; a sorban utolsó - nyolcadik - Xabi Alonso 30 millió eurót felemésztő szerződtetésével összeállt a spanyol futballbajnokságban legutóbb másodikként végzett együttes véglegesnek tekintendő kerete.

Erről Jorge Valdano főigazgató beszélt szerdán, leszögezve, hogy további igazolások már nem lesznek. Florentino Perez, a júniusban hivatalba lépett régi-új elnök mintegy 250 millió eurót (csaknem 67 miliiárd forintot) költött el új igazolásokra. "A fő cél az volt, hogy teljes legyen a csapat - mondta Valdano a Cadena SER rádiónak. - Több aláírás nem lesz, most már a keret összerendezése, egybeillesztése következik. Fel kell rázni a klubot."

A Liverpooltól (haza)érkezett Xabi Alonso amúgy szerda délelőtt esett át a kötelező orvosi vizsgálaton; ő számít az egyik legjobb erősítésnek, ráadásul a Perez által meghirdetett "újraspanyolosítást" is megtestesíti, hiszen a szerzemények közül Kaká brazil, Cristiano Ronaldo portugál, míg Karim Benzema francia.

Az új szakvezetőre, Manuel Pellegrinire vár a feladat, hogy a jelenlegi, jóval harminc feletti csapatlétszámot csökkentse; a bajnokságnak tudniillik már csak huszonöt játékossal vág neki a Real Madrid.

KÉPGALÉRIA: A világ legdrágább 11 játékosa. Kattintson a képre!

Diadalmas bevonulás: Kaká a 2007-ben elnyert aranylabdát csókolja a milánói dóm előtt
Diadalmas bevonulás: Kaká a 2007-ben elnyert aranylabdát csókolja a milánói dóm előtt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.