Powell, Pest, pech
Az indoklás nekünk is fáj, akár a sérülés, hiszen Asafa Powell éppen a Puskás Ferenc stadionban szenvedett lágyékizom-húzódást. Ehhez képest a 9,90-es előfutam után 9,86 másodperccel nyerte a döntőt... (Usain Bolt 2011-ben még egyszer sem futott ilyen jó időt.) Powellt a Gyulai István-emlékverseny után nyolc napig pihentették, mielőtt újra edzésbe nem állhatott. Még kedvenc viadalainak egyikét, a London Grand Prix-t is kihagyta, ám ez sem segített. Kérdés, ezzel oda-e az utolsó esély, vagy jövőre Londonban képes lesz kárpótolni a csalódott angol közönséget.
A tényállás most az, hogy Tyson Gay, valamint Powell távollétében Bolt Teguban „egyedül” fut az újabb elsőségért. Világrekordok ide vagy oda, óriási szerencséje van, még akkor is, ha Powell nem a nagy tornák specialistája. Nem, mintha nem lett volna rendre százszázalékos formában a világversenyeken, ám nála ez korántsem elég. Emlékezzünk csak vissza: a Berlinben rendezett 2009-es vb-n harmadik lett, előtte a pekingi olimpián csak ötödik. A 2007-es, Oszakában rendezett vb-n egy bronzéremmel „gazdagodott”, azt megelőzően Athénban szintúgy ötödikként lépte át a célvonalat.
Pesten nem tűnt sérültnek, a közönség „csak” azt tapasztalhatta: meglehetősen zavarba ejtő, ha a nézőtől tíz-tizenöt méternyire 36-37 km/órás sebességgel elsuhan a világ idei leggyorsabb embere. Szemügyre véve a hétköznapi életünk legtöbb mozdulatát, meglehetősen kevés dolgot lehetne tíz másodpercen belülre szorítani; száz méter lefutását a legkevésbé, már amennyiben a 100 m hétköznapinak mondható. Powellnek viszont nem nagyon fűlik a foga a két számjegyű végeredményhez. Budapesten éppen nyolcvanadszor futott 10 másodperc alatti százat: ebben a tekintetben örök csúcstartó. (A második helyet Maurice Greene 52 hasonló futással foglalja el.) De látjuk-e ezzel a jamaicaiak kiismerhetetlen nemzeti hősének összes kártyalapját; kiadta-e magából a maximumot a korábbi világrekorder? Továbbmegyek: érthető-e ennyiből, miért oly nagy veszteség a sportágnak Powell hiánya a közelgő vb-n?
A válasz nem csupán nem, de kifejezetten dühítő nem!
Powell ugyanis nem tudja azt produkálni, amire valójában képes, ha mellette hasonló képességű atléta fut. Atkins oszakai második helye vagy Carter egy-egy fellángolása senkit ne tévesszen meg; Powell nem „fagy le” akárki mellett. A másod-unokatestvér Atkinst példának okáért úgy hagyta le a 2007-es vb előfutamaiban, hogy öröm volt nézni; más kérdés, hogy a Powelltől gyakorta látott könnyelmű finisek végül visszaütöttek, bár a döntőben korántsem bohóckodásról volt szó. Gay 50 méter után zárkózott fel a jamaicai mellé, s ekkor Powell egyszerűen nem bírta el a nyomást: 85 méternél feladta a döntőt. Lehorgasztott fejjel besétált még a célba, ám az, hogy ezüstöt, vagy bronzot nyer, mindegy volt már: 100-on egyetlen győztes van és hét vesztes.
Ennek megfelelően akadnak nyertes típusok is. Powell – bárki bármit mond – ezek közé tartozik. Hogy miért? Az oszakai vb-döntő nyomása alól felszabadulva a Rietiben rendezett összejövetelen könnyedén futott világcsúcsot az előfutamban; kár, hogy 80 métertől már tartalékolt a délutáni döntőre. Egy évre rá, a 2008-as pekingi leszerepelés terhét maga mögött hagyva, még két századmásodpercet lefaragott legjobb idejéből Lausanne-ban. Ez azonban már csak egyéni csúcsaként lett elkönyvelve, mivel Bolt néhány héttel azelőtt áttörte a 9,7-es álomhatárt.
Powell mostanában többször kijelentette, hogy vége a lelki problémáinak, készen áll visszafoglalni a 100 m trónját. Ha valaki, hát Bolt tökéletesen tisztában volt ezzel, így azt mondogatta: tőle ne számítsanak újabb rekordokra Teguban, ő már London felé kacsintgat.
Powell talán soha nem állt ilyen közel a világbajnoki aranyhoz (bár Bolt az Bolt). Nem tudni, lesz-e még ekkora lehetősége. A futását élőben látni felbecsülhetetlen élmény volt. Ám bárcsak ne járt volna Budapesten, bárcsak tartalékolt volna Tegura!
