Pompás Konta-akciók

Megannyi verseny, ezernyi tudósítás, ám legtöbbször csak a sztárok kerülnek reflektorfénybe. Pedig van jó néhány feltörekvő ifjú, derekasan küzdő veterán klasszis, botrányoktól mentes szorgos mesterember, különös figura az utazó cirkusz közvetlen élvonalában, aki csak ritkán kerül ki az árnyékból.

Mihail Kukuskin most rászolgál a figyelemre, hiszen a legjobb 32 közé jutásért azt a bolgár Grigor Dimitrovot (17.) múlta felül, akitől évről évre várják, hogy nem csupán Sarapovának csapja a szelet, hanem lapot kér magának Djokovics és társai kártyapartijában is. Ám a bolgár tehetség ezúttal – hatalmas csatában – 6:3, 7:6, 2:6, 4:6, 6:4-re kikapott.

A moszkvai lakhelyét asztanai otthonra cserélő, hét esztendeje kazah állampolgárként szereplő Kukuskin nem ismeretlen a nemzetközi porondon, hiszen 2010 óta folyamatosan a százas elit tagja, ám lassan érő típus: mostanában kezdenek jönni az igazi eredményei. Megszerezte Stan Wawrinka skalpját, elődöntős volt a moszkvai nagy versenyen (attól a Marin Cilictől kapott ki, akinek most a US Open harmadik körében visszavághat), néhány hete pedig első ATP-tornagyőzelmét ünnepelhette az asztanai viadal végén. Sikereinek kulcsa, hogy az asszony állandó kontroll alatt tartja, ő ugyanis az edzője... A l’amour még a moszkvai Szpartak-stadionban kezdődött, s két év után Mihail annyira megszerette a szakmai tanácsok osztogatóját, hogy megkérte a kezét.

Konta Johanna a Muguruza elleni siker után
Konta Johanna a Muguruza elleni siker után
Jerry Lai / Reuters

Nem mondhatni, hogy a férfitenisz világában gyakori lenne a női tréner. Az ATP-tornákon csak az üzbég Gyenyisz Isztomin edzéseit irányítja hölgy (az édesanyja), s a volt világelső francia Amelie Mauresmo ad tanácsokat az olimpiai aranyérmes, wimbledoni és US Open-bajnok skót Andy Murraynak.

A női viadalon is született egy országváltós siker: a magyar szülők gyermekeként Ausztráliában világra jött, de brit színekben versenyző – nyelvünket tökéletesen beszélő – huszonnégy esztendős Konta Johanna legyőzte a 9. helyen kiemelt spanyol Garbine Muguruzát (7:6, 6:7, 6:2), s készülődhet a német Andrea Petkovic (18.) elleni mérkőzésre, amelyen már a nyolcaddöntő a tét.

Babos Tímea kiejtője, az amerikai viadal 2011-es nyertese, a 22. helyen kiemelt ausztrál Samantha Stosur 51 perc alatt múlta felül az orosz Jevgenyija Rodnyinát (6:1, 6:1). Közben a soproni hölgy – szokás szerint – a párosban próbál vigasztalódni, és Kristina Mladenovic oldalán sikerrel is vette az első akadályt, így a harmadikként kiemelt magyar, francia kettős már a következő, a szlovák Cibulkova, Rybarikova duó elleni találkozóra összpontosíthat. Ellenben nem jutott tovább a rajtvonalnál Marosi Katalin és a grúz Okszana Kalasnyikova párosa.

A leginkább várt fellépők – Federer, Murray – magyar idő szerint péntek hajnalban léptek a publikum elé. A meghökkentően sokat hibázó Wawrinka viszont még „időben” nyert a dél-koreai Chung (7:6, 7:6, 7:6), csakúgy,mint a nőknél a román Halep az ukrán Bondarenko (6:3, 6:4) vagy a fehérorosz Azarenka a belga Wickmayer ellen (7:5, 6:4).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.