Nagy izgalmak, kis spanyol győzelem Paraguay ellen

Fagylaltárusok  sora tűnt fel szombat este Johannesburgban, ahol eddig – a vuvuzela zaján kívül – a tüsszentést lehetett hallani a legtöbbször. A kirajzás csalhatatlan jele volt annak, hogy enyhült a tél errefelé; nem úgy, mint a feszültség a negyeddöntő második félidejében.

Az első szakaszban a paraguayiak amilyen szervezett, olyan nyugodt védekező játékkal meggátolták, hogy a spanyolok akár csak egyetlen helyzetet is kialakítsanak, s miközben nem vagdosták, hanem – amíg tudták – rövid passzokkal megjátszották a labdát, néha-néha átlátogattak az ellenfél térfelére is. Egy ilyen alkalommal nagy csend támadt az Ellis Park lelátóján a spanyolok körében, mert Valdez a kaputól hét méterre levette, majd a jobb sarokba küldte a labdát, ám az asszisztens lest jelzett, maradt tehát a Paraguayra jellemző 0-0.

Hanem a második félidő tizenötödik és tizenhatodik percében...

Az állás akkor sem változott, de különleges tizenegyespárbaj vette kezdetét. Előbb Piqué a kezénél fogva lerántotta Cardozót, amiért Batres guatemalai játékvezető joggal ítélt büntetőt, de Casillas megfosztotta Cardozót a gólörömtől. Az ellenakció végén David Villa jó nagyot esett, noha Alcaraz nem bántotta, a guatemalai azonban úgy érezte: tartozása van az európaiakkal szemben. Megint a tizenegyespontra mutatott hát, és Xabi Alonso be is vágta a labdát, csakhogy Batres – aki nyilván krimiken nőtt fel – újrarúgatta a büntetőt. Megint Xabi Alonso lőtt, de Villar, aki a csoportmérkőzések első fordulója, az olaszokkal vívott mérkőzés hatvanharmadik perce óta nem kapott gólt, másodszorra hárított, Sergio Ramos ismétlését pedig Da Silva mentette a kapuvonalról.

A hallatlan izgalmak után úgy nézett ki, Paraguay egymás után harmadszor játszik gól nélküli döntetlent, ám a 83. percben Iniesta prímán passzolt Pedróhoz, aki ziccerből a jobb kapufát találta el, a kipattanó labdát azonban David Villa a másik kapufára küldte, s onnan az a hálóba jutott (1-0).

Spanyolország válogatottja eddig hat gólt ért el a vb-n, s ötöt David Villa szerzett.

Ki mondja, hogy egyedül nem megy?

SPANYOLORSZÁG–PARAGUAY 1-0 (1-0)
Negyeddöntő, Johannesburg, Ellis Park, 55 000 néző. Jv.: Batres (guatemalai).
Spanyolország: Casillas – Sergio Ramos, Piqué, Puyol (Marchena, 84.), Capdevila – Iniesta, Xavi, Busquets, Xabi Alonso (Pedro, 75.) – Fernando Torres (Fabregas, 54.), David Villa.
Paraguay: Villar – Veron, Da Silva, Alcaraz, Morel – Barreto (Vera, 64.), Victor Caceres (Barrios, 84.), Riveros, Santana – Cardozo, Valdez (Santa Cruz, 72.).
Gól: David Villa (83.)

 

David Villa két kapufát is felhasznált a góljához
Spain's David Villa scores a goal during their 2010 World Cup quarter-final soccer match against Paraguay at Ellis Park stadium in Johannesburg July 3, 2010. REUTERS/Eddie Keogh (SOUTH AFRICA - Tags: SPORT SOCCER WORLD CUP)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.