Parádé belga ünneppel

A vb eddigi legizgalmasabb meccseinek egyikén Belgium lépett tovább.

Szépen egymásnak esett a belga és az amerikai csapat a vb utolsó nyolcaddöntőjén, így a két együttes azok hitét is visszaadta a futballba, akik látták a szakasz előző találkozóit. Origi már az első percben helyzetbe került Howard kapuja előtt, de a tengerentúliak leghátsó embere lábbal hárított.

Az amerikaiak hősiesen küzdöttek
Marcos Brindicci / Reuters

A folytatásban a rivális is többször eljutott a túlsó tizenhatosig de kétségkívül az európai garnitúra futballozott a veszedelmesebben, és sorra vezette az ígéretesebbnél ígéretesebb akciókat. A félidő közepén De Bruyne egymaga eldönthette volna a jó tempójú, eseménydús mérkőzést, de kétszer is elakadt a kísérlete az amerikai bekkekben.
A salvadori közönség mindvégig jól szórakozott annak ellenére, hogy az első háromnegyed órában érintetlenek maradtak a hálók, csupán Johnson, az Egyesült Államok kiváló jobbhátvédje szentségelt, amikor a játékrész hajrájában meghúzódott, és le kellett cserélni.


A térfélcserét követően aztán a belgák fölé mind meggyőzőbbé vált, ám a továbbra is szórakoztató program változatlanul nem járt semmiféle eredménnyel. Pedig a 76.percben a kispadról beküldött Mirallas is csupán az ezer kezű Tim Howarddal állt szemben, de nem, nem és nem akart megszületni a gól...


A rendes játékidőben legalábbis, mert a ráadásban zörgött a háló rendesen. Alig kezdődött el a hosszabbítás, a repetára beállt Lukakutól De Bruyne-höz került a labda, az ő lábáról pedig a jobb alsó sarokba (1-0). Bő tíz perccel később fordított szereposztásban zajlott az akció, s ezúttal De Bruyne szolgálta ki előzékenyen Lukakut, aki megduplázta a különbséget (2-0).
És a világbajnokság alighanem eddigi legjobb meccsének ezzel még nem volt vége. Az amerikaiak föltámadtak poraikból, s iszonyatos hajrába kezdtek. A 107. percben Green szépített, majd az USA játékosai a folytatásban is jó néhány helyzetet kidolgoztak, ám egyenlíteni már nem tudtak.


Belgium ünnepelheti a nyolc közé jutást, de nem vitás: Amerika is kihúzhatja magát.

BELGIUM–EGYESÜLT ÁLLAMOK
2-1 (0-0, 0-0, 2-0)

Nyolcaddöntő, Salvador,
51 800 néző. Jv.: Haimudi (algériai).
Belgium: Courtois – Alderweireld, Van Buyten, Komapny, Vertonghen – Fellaini, Witsel – Mertens (Mirallas, 61.), De Bruyne, Hazard (Chadli, 111.) – Origi (Lukaku, 91.).
Egyesült Államok: Howard – Johnson (Yedlin, 32.), Gonzalez, Besler, Beasley – Cameron, Jones – Zusi (Wondolowski, 72.), Bradley, Bedoya (Green, 105.) – Dempsey.
Gól: De Bruyne (93.).Lukaku (105.), Green (107.).

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.