Pályabejárás – Lvov Arena

Ha minden tekintetben olyan nívójú lenne az Európa-bajnokság rendezése, amilyen minőségben a kontinenstorna összes stadionja épült, akkor semmi gondjuk nem volna a lengyeleknek és az ukránoknak. Az arénák ugyanis világszínvonalúak. Sorozatunkban megismerheti a két ország nyolc új stadionját.

A nyugat-ukrajnai városnak két futballsta- dionja is volt, amikor 2007-ben elnyerte az Eb-rendezés jogát. A pályázatban mégis egy teljesen új aréna építését vállalta a település. A magyar nagyberuházásokon edződött olvasó nem csodálkozik a létesítmény születésének csöppet sem zökkenőmentes történetén. Először a Hochtief cég 70,4 millió eurós tervet tett le az asztalra, ám a lvovi régió vezetősége ragaszkodott hozzá, hogy a költségvetés ne lépje túl a 60 millió eurót. A tervet elvetették, új partner után néztek.

A szintén osztrák Alpinebau közel egyéves egyeztetés után 100 millióból épített volna, a város 85 milliót ajánlott. Újabb szakítás történt, az idő pedig sürgetett. Végül egy osztrák és egy ukrán cég 2008 végére elkészítette a terveket, s az építők nekiálltak a kivitelezésnek. Ám 2010 áprilisában még csak az alapok álltak; ekkor az ukrán kormány Lvov város irányítása alól a sportminisztérium alá rendelte a beruházást, majd 2010 júniusában megszavazott egy gazdasági kisegítő csomagot az Euro 2012-es beruházások biztonságos befejezésére. A 211 millió eurós stadiont végül 2011 októberében adták át.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.