Puskás cipőjét is kiállítják

Puskás Ferenc 1952-es olimpiai aranyérme, a helsinki döntőn viselt stoplis cipője és az 1954-es vb-ezüstérme is látható azon a tárlaton, amely Manchesterben, a brit Nemzeti Futballmúzeumban nyílt meg az Aranycsapat balösszekötőjének tiszteletére. A Puskás Intézet gyűjteményéből összeállított, januárig látogatható kiállítás házigazdájaként David Pearson, az intézmény igazgatóhelyettese méltatta az 1953-as angolverő magyar válogatott vezérét, míg Szabadhegy Péter, Magyarország londoni nagykövete kiemelte: egy közelmúltban végzett felmérés szerint Puskás a legismertebb magyar Angliában, megelőzve például Bartók Bélát is.

Az eseményt megelőzően mutatták be a helyszínen Szöllősi György angol nyelvű könyvét a Honvéd és a Real Madrid legendás alakjáról. A 153 oldalas, kemény fedeles kiadvány a magyarul először 2005-ben, a Nemzeti Sport gondozásában megjelent életrajz szűkített, egyszerűsített fordítása. Neil White, a brit Backpage kiadó vezetője elmondta: kezdetben 1500 példányt dobnak piacra belőle, bízva abban, hogy az érdeklődés indokolja majd az utánnyomást, akár még karácsony előtt.

Részt vett a könyvbemutatón a hetvenkilenc éves Jimmy Armfield, a Blackpool korábbi 43-szoros angol válogatottja és a valamikor szintén az angol élvonalban futballozó, hetvenesztendős Gordon Taylor, aki azzal zárta szavait: Sir Alex Ferguson fülszövegben idézett viszszaemlékezése akár az övé is lehetne. A Manchester United korábbi korszakos menedzserétől a következő mondatot olvashatjuk a könyv belső oldalán: „Kisfiú voltam, amikor Puskás váratlanul felbukkant a színen, és őt nézve döbbentem rá, mit jelent az igazi nagyság.”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.