Övé a világ

Vasárnapig nem nyert Világ Kupa-versenyt magyar rövid pályás gyorskorcsolyázó, de a törökországi Erzerumban rendezett viadalon Knoch Viktor véghezvitte a sportágtörténeti tettet. A 25 éves közgazdászhallgató úgy győzött az 500 méteres számban, hogy háromszor is gyorsabb volt az olimpiai bajnoki címvédőnél. Hazafelé indulóban, a reptéren értük utol.
Knoch (jobbra) sporttörténeti futása
Knoch (jobbra) sporttörténeti futása
Ahmet Okatal/Anadolu Agency / AFP

– Azt hallottam, hogy a versenyek utáni bankettek rendre hajnalig tartanak. Ehhez képest egészen friss a hangja...

– Ez nem az én érdemem. A helyzet az, hogy a mostani este sokkal inkább hasonlított szolid vacsorához, mint bulihoz.

– Pedig lett volna mit ünnepelni. Saját magát is meglepte, vagy benne volt a pakliban a győzelem?

– Mivel egy héttel korábban, Németországban is bejutottam a döntőbe, eget verő szenzáció nem történt, bár az igaz: titkon is csupán éremre számítottam. A mi sportágunkban gyakran jut szerephez a szerencse, s el kell ismernem, az most mellém pártolt. A riválisaim az elején finoman ütköztek, amivel jó szolgálatot tettek nekem.

– Azért a formájáról sokat elárul, hogy a negyed- és az elődöntőben, majd a döntőben is legyőzte a háromszoros olimpiai bajnok kanadai Charles Hamelint. Hol van itt a szerencse?

– Rendben, Erzerumban tényleg klappolt minden, véletlenül valóban nem lehet ennyiszer elverni a sportági emblémát. Amúgy a mostani volt a hat viadalból álló VK-sorozat utolsó állomása, s az egész évadban jól mentünk valamennyien. Hogy mást ne mondjak, a váltóval kétszer is másodikak lettünk, a társam, Liu Shaolin Sándor pedig volt már ezüstérmes egyéniben is.

– „Short track-nemzet” lett a magyar?

– Majdnem három éve kínai edzőnő irányításával tréningezünk, és a sportág kiemelt státusának köszönhetően összehasonlíthatatlanul jobb körülmények között készülhetünk, mint korábban. Ezzel együtt erős túlzás lenne, ha igennel felelnék a kérdésre, hiszen a rövid pályás gyorskorcsolyázás hazai ismertsége és elismertsége meg sem közelíti a hagyományos sportágakét. Nemzetközi összevetésben a dél-koreaiak, a kínaiak, a kanadaiak, a hollandok és az oroszok jelentik a rövid pálya krémjét, de kétségkívül szépen közelítünk a legjobbakhoz.

– Március közepén világbajnokságot rendeznek Moszkvában. Kezdhetjük dörzsölni a tenyerünket?

– A vébén annyival sűrűbb a mezőny, mint a Világ Kupán, hogy azon nem csupán két számban, hanem valamennyi távon részt vehet mindenki. Ezzel együtt természetesen reménykedem, a váltóval például deklaráltan az a célunk, hogy döntőbe jussunk, hiszen korábban az összes riválisunkat legyőztük legalább egyszer. És vasárnap óta azt mondom, egyéniben is megtörténhet bármi.

– Bármi?

– Az önbizalommal most már nem lehet baj, s amennyiben az emlegetett szerencse nem hagy el, akkor minden megeshet. Persze ha elhagy, sajnos akkor is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.