Öttusa: semmi sem jött össze a lányoknak

Tóth Adrienn a 20., Kovács Sarolta pedig a 33. helyen végzett vasárnap a londoni olimpia öttusaversenyében.

A Greenwich Parkban található lovas arénában - a vívásban második, az úszás után élen álló - Tóth az ötödik helyről kezdhette a lövészettel nehezített futást. Mindössze kilenc mp-cel indult a vezető litván Laura Asadauskaite után, de várható volt, hogy több jó futó is megelőzi, bravúr kellett volna az éremszerzéshez. Az előtte állók ugyanis jobbnak számítottak a kombinált számban.

A lövészet első sorozatában Tóth kilenc lövésből érte el az öt találatot, s hátránya rögtön 20 mp-re nőtt az éllovassal szemben. Az első 1000 méter során, a stadionon kívüli füves terepen a tavaly Eb-ezüstérmes magyar versenyző jól tartotta magát, majd jól is célzott, csak egyet hibázott. A második 1000 méter után nyolcadik volt, s hármat rontott, míg a záró egy kilométeren elkészült az erejével, s huszadikként ért célba.

A győzelmet a világranglistát vezető litván Laura Asadauskaite szerezte meg nagy fölénnyel. Másodikként Németh István, a brit válogatott kapitányának tanítványa, a vb-harmadik Samantha Murray, harmadikként a brazil Yane Marques érkezett be.

A tavaly vb-második, de még idén is juniorkorú Kovács - akit kicsengettek lovaglásban - a 33. helyről, az elsőhöz képest 3:25 perces hátránnyal rajtolt, így számára már nem volt tétje az utolsó számnak. Végül a 36 indulóból a 33. helyet szerezte meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.