Öttusa-vb: négy a kislány

Mind a négy magyar induló - Kovács Sarolta, Gyenesei Leila, Tóth Adrienn és Pataki Viktória is - ott lehet a kínai öttusa-világbajnokság hagyományos női versenyének szombati döntőjében.

A B csoportba besorolt Tóth Adriennért és az egyéni induló Pataki Viktóriáért nem igazán kellett izgulni a csütörtöki selejtezőben, mert a várakozásnak megfelelő úszásuk után mindketten kiválóan szerepeltek a vívásban - előbbi első, utóbbi harmadik lett a jól fizető második számban -, így a lövészetes futást a második, illetve harmadik helyről kezdhették meg, abban a megnyugtató tudatban, hogy a 28 főből 18 továbbjut. Végül utóbbi másodikként, előbbi hetedikként fejezte be a napot.

A korábban kezdő A csoportban viszont a vívás a magyar versenyzők - Kovács Sarolta és Gyenesei Leila -, valamint edzőik számára is megterhelőbb volt. Sok munka feküdt abban, hogy a rossz rajt után 13/14-es, illetve 12/15-ös győzelem/vereség mutatóval zárjon a két magyar lány. Mivel azonban mindketten a legjobb úszók közé tartoznak, és ezt most is bizonyították, a kombinált szám előtt már nem volt ok a nyugtalanságra. Kovács nem is bízott semmit a véletlenre, három jó sorozattal, erőkímélő futással kilencedikként végzett. Gyenesei ugyanakkor az első és a harmadik sorozatában a "kelleténél" több időt töltött a lőállásban, így neki lendületesebben kellett futnia, végül 16. lett a mezőnynek ebben a részében, amelyben ugyancsak 18 versenyző jutott tovább a 28-ból.

"Ma olyan jól szerepeltek a lányok, hogy mind a négyen simán kerültek döntőbe" - foglalta össze a napot az MTI-nek lényegre törően Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.

Pénteken a férfiak fináléját rendezik, többek között a címvédő Marosi Ádámmal, valamint Kasza Róberttel és Németh Róberttel a mezőnyben. A magyarok mellett az olaszok, a csehek, a litvánok és a dél-koreaiak lesznek ott a legjobbak között teljes csapattal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.