Őrült spanyol focihajrá

Meglehet, az e hét végi lesz az utolsó forduló a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokságban. Pedig a mostanin kívül két kör még hátravan. Ám a spanyol szövetség előrevetítette: május 16-tól felfüggeszt minden küzdelemsorozatot az országban, a játékos-szakszervezet pedig sztrájkot hirdetett.

A spanyol klubok – a Real Madrid és a Barcelona támogatását is élvezve, a professzionális ligával karöltve – éveken át szorongatták a spanyol kormányt, hogy az törvényben rögzítse a televíziós közvetítési jogok központosított értékesítését. Azaz a tortából mindenki nagyjából egyenlő szeletet kapjon; ne úgy, mint most, amikor a két nagy elviszi az egész süteményt, és a többieknek csak a dekoráció – vagy még az sem – jut.

A minisztertanács engedett a nyomásnak, és a minap elfogadta azt a törvényt, amely a 2016–2017-es évadtól kezdődően igazságosabb elosztást, s ezzel együtt a spanyol második vonalnak túlélést garantál. Ezek után fölöttébb meglepő, hogy szerdán a Spanyol Labdarúgó Szövetség május 16-tól sztrájkot hirdetett, azaz határozatlan időre felfüggesztette a bajnokság küzdelmeit a profiktól az amatőrökig, mondván: a törvény előkészítése közben nem vették figyelembe a szervezet szempontjait.

Hogy konkrétan mik azok, azt nem lehet tudni. Ezzel együtt a szövetség mellé nyomban felsorakozott a spanyol játékos-szakszervezet, amely alig várta, hogy partnerre találjon, hiszen követeléseinek se szeri, se száma. Csatlakozott az edzőbizottság is – ez teljességgel érthetetlen –, nem beszélve a játékvezetőkről, akik a szövetség égisze alatt fejtik ki tevékenységüket, és úgy táncolnak, ahogyan a testület legfőbb elöljárója, Angel Maria Villar fütyül. Ő sokszor gondolja azt magáról, hogy az egyetlen muzsikus a nagyzenekarban, mert a spanyol labdarúgás az ő „uralkodása” alatt ért fel a csúcsra.

A válogatott kétszer nyert Európa-bajnoki címet, és 2010-ben története során először ünnepelhetett vb-aranyérmet (hogy a korosztályos csapatok, illetve a futsalválogatott sikereiről már ne is beszéljünk). Mindez tagadhatatlanul Villar érdeme is, az elnök azonban most szembemegy az árral, miközben be akarja bizonyítani: nemhogy a spanyol futball legerősebb embere, de a futball, sőt a törvény is ő maga.

Messi gólt is lőtt a januári Barcelona–Atletico Madrid meccsen. A két csapat az eredeti terv szerint május 17-én, a bajnokság 37. fordulójában találkozna a spanyol fővárosban; kérdés lesz-e mérkőzés
Messi gólt is lőtt a januári Barcelona–Atletico Madrid meccsen. A két csapat az eredeti terv szerint május 17-én, a bajnokság 37. fordulójában találkozna a spanyol fővárosban; kérdés lesz-e mérkőzés
Manuel Blondeau / AFP

A dekrétum előkészítése közben tárgyalóasztalhoz kérték, ám hiába, most pedig a klubokat a saját érdekeik ellen fordítaná, nem véletlen, hogy azok erősen ellenzik a sztrájkot. Mindenesetre a legnagyobb sztárok – még a Barcelona argentin csillaga, Lionel Messi is – felsorakoztak a játékos-szakszervezet elnöke, Luis Rubiales mögé; ő nem is 10, hanem 20 százalékot követel a B ligának a tévés jogdíjakból. Rubiales úgy van vele: ha a klubok több pénzhez jutnak, a játékosok több tagdíjat fizetnek majd be a szakszervezeti kasszába. Az elnök követelése megvalósíthatatlan, hiszen a törvényt már nem lehet módosítani, a parlament azt hamarosan elfogadja.

A sztrájk rendkívüli hatással lehet a mostani bajnokság befejezésére, végkimenetelére. Törvény rögzíti ugyanis, hogy a munkabeszüntetés napjait nem lehet utólag pótolni, ami azt jelenti, hogy az e hét végi (36.) fordulóval pont kerülne az első osztályú küzdelemsorozat végére, és veszélybe kerülne a május 30-i spanyol Király Kupa-döntő. Ám Javier Tebas, a spanyol liga elnöke szintén erős ember, és a minap azt nyilatkozta: ha kell, akkor június közepén fejezik be a spanyol bajnokságot.

Mi több, a szövetség döntését a bíróságon megtámadta. Sokan úgy vannak vele: jó lenne, ha végre befejeznék ezt az erőfitogtatást, és teret engednének a játéknak. Alfredo di Stefano szavaival élve: a futballban mindig is a labda lesz a főszereplő, nem az, ami a háttérben zajlik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.