Orosz-magyar hokimeccs áprilisban

Április 21-én lesz a várva várt Oroszország-Magyarország világbajnoki felkészülési jégkorong-mérkőzés a svájci Sierre városában.

Amint azt a magyar szövetség (MJSZ) sajtóközleményében jelzi: az április 24-én rajtoló svájci vb főszervezője, Sarah Haslebacher visszaigazolta, hogy nem kell április 22-én játszani, hanem már 21-én megtartható a meccs. Az eredeti elképzelés azért nem felelt meg a magyaroknak, mert 24-én Szlovákia legjobbjai ellen már vb-meccset kell játszaniuk Zürichben.

"Nagyon örülünk a megtisztelő meghívásnak. Érdekes kihívást jelent majd ez csapatunknak, bár úgy gondolom, az eredmény mindkét csapat számára másodlagos, hiszen az elsődleges cél a világbajnokságra való rákészülés. A címvédő elleni mérkőzés segítséget jelent a felkészülésünkben. A finnek elleni, április 2-3-i és a norvégok elleni, április 6-7-i mérkőzések után a vb-ig már más mérkőzésünk nem lett volna. Ezért is jó, hogy jött ez a nem mindennapi lehetőség" - mondta Pat Cortina szövetségi kapitány.

A kanadai szakember hétfőn villámlátogatásra Budapestre érkezik, mivel aznap este Sólyom László köztársasági elnök meghívására ünnepi vacsorán vesz részt a Magyarországra látogató kanadai főkormányzó társaságában, míg másnap délelőtt a Parlamentben vendégeskedik, ahol az Országgyűlés szavazni fog a jégkorongsport költségvetési támogatásáról.

A magyar és az orosz válogatott eddig egyetlen egyszer találkozott, a jogelőd szovjet gárda 1964. január 29-én, az innsbrucki olimpián 19-1-re diadalmaskodott.

A Cortina-csapat a vb csoportkörében április 24-én Szlovákiával, 26-án Kanadával, 28-án pedig Fehéroroszországgal mérkőzik Zürichben. Az oroszok a vb-n április 24-én a német, 26-án a francia, 28-án pedig a házigazda svájci együttessel meccselnek Bernben. 

Az oroszok pillanatnyilag a világ legjobbjai, az idei, kanadai vb-n aranyérmesek voltak, éppen a házigazdákat verték a döntőben hosszabbításban. Számos világsztárjuk - például Alekszandr Ovecskin, Alekszandr Szjomin, Jevgenyij Malkin, Pavel Dacjuk, Ilja Kovalcsuk, Jevgenyij Nabokov - az észak-amerikai profiligában (NHL) egy esztendő alatt fejenként annyit keres, mint amennyi a magyar szövetség csaknem tízéves (!) költségvetése. Az MJSZ egy évben 240-250 millió forintból gazdálkodik. 

A nemzetközi szövetség kimutatása alapján Oroszországban 83 ezer igazolt játékos szerepel, ebből 26 ezer a felnőtt hokis. Az országban 168 nemzetközi mérkőzésre alkalmas fedettpálya található. A magyar adatok: 2000 igazolt hokis, 500 felnőtt játékos, és 14 nemzetközi meccs megrendezésre megfelelő fedettpálya.
    A 48 nemzetet felvonultató világranglistán az oroszok a második helyen állnak Kanada mögött, a magyarok a huszadikak.
    A vb-k történetében Kanada és Oroszország - utóbbinál a jogelőd Szovjetunió sikereit is beszámítva - 24-24 aranyérmet szerzett, ugyanakkor a magyarok hetven éve játszhattak utoljára az élvonalban. Az oroszok idén és 1992-ben voltak világbajnokok.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.