Önkormányzati ajánlat a PMFC-re

A helyi önkormányzat hétfőn ajánlatot tesz a Pécsi Mecsek Futball Clubot (PMFC) fenntartó kft. többségi üzletrészének megvásárlására – jelentette be pénteken Páva Zsolt polgármester.

A cég kilencvenöt százalékát 2007-ben vásárolta meg Matyi Dezső. A könyvmogul mintegy másfél milliárd forintot költött a klubra az utóbbi hét évben. Ebben az időszakban a PMFC feljutott a másodosztályból az NB I-be, s a célok között szerepelt a nemzetközi kupaszereplés lehetőségének kivívása.

Ezt Matyi irányításával biztosan nem éri el az együttes, mivel az érintett négy hete bejelentette: nem tudott megegyezni vállalkozásai finanszírozásáról a – kormányközelinek tartott – Széchenyi Bankkal, így a továbbiakban nem áldozhat a labdarúgásra. Azóta három játékosát eladta a PMFC, s bár a januári béreket kifizették, mind többet hallani arról, hogy a pécsi csapat nem tudja végigjátszani a bajnokságot.

Páva – a válsághelyzet miatt összehívott tájékoztatóján – elmondta: a város vezetői tárgyaltak Matyival, de az álláspontok nem közeledtek, ezért határoztak úgy, hogy megpróbálják megvenni a klub mögött álló kft.-t, amiben az önkormányzatnak öt százalékos része van. Az ajánlat tartalmáról Páva nem nyilatkozott, mert azt először Matyival közli.

Egyébiránt négy hete Matyi Dezső gyakorolja a menedzsmentjogokat a klubnál, hogy ezzel miképp él, abba a városnak nincs betekintése – felelte kérdésünkre válaszolva a polgármester. Páva úgy véli: Matyi megteheti, hogy eladja a játékosokat, s a befolyt pénzt nem a klub működtetésére költi. Ez viszont végképp kivéreztetné a PMFC-t.

A mostani bejelentés kapcsán – bár szívesen megtettük volna – nem beszéltünk Matyi Dezsővel, a vállalkozó ugyanis korábban közölte, hogy tudósítónkkal nem áll szóba, a klubról szóló cikkek egyikében szerepelt egy mondat, amely sértette őt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.