Bravúros magyar győzelem az olasz válogatott ellen

Kisebb csoda a krakkói jégen: a magyar hokiválogatott magabiztos játékkal fölényes győzelmet aratott a múlt évben még a legfelső osztályban szereplő olasz csapat ellen, így versenyben maradt a világbajnoki A csoportba jutásért.

Vízválasztó meccs várt a magyar hokiválogatottra a Krakkóban zajló divízió I/A osztályú világbajnokság harmadik játéknapján: a japánokat legyőző, a kazahok ellen fájóan simán alulmaradó együttes az addig öt pontot gyűjtő olaszokkal találkozott. Az esetleges siker azt jelenthette, hogy a csapat versenyben marad az A csoportba jutásért, a vereség meg azt, hogy az idén is véget lehet vetni az álmodozásnak.

Ez volt az első: Kóger Dániel gólöröme
Ez volt az első: Kóger Dániel gólöröme
Mudra László/MJSZ / MTI

A legfelső polcról tavaly „leeső” itáliaiakkal szemben már ott lehetett a magyar garnitúrában a német bajnokságban összeszedett eltiltása miatt az első két meccset kihagyó csatár, Sofron István, de a 11. percben még nem neki, hanem ezúttal is a napokkal a vb előtt honosított Frank Banhamnek szólt a taps. A kanadai támadó a kapuvonalról a mezőnybe visszapasszolt korongot bivalyerővel lőtte meg, Kóger Dániel belepiszkált a botjával, és kezdődhetett a lelátói ünneplés. Ami még az első harmad vége előtt folytatódhatott, mert a buliból Nagy Krisztián elhozta a pakkot, és Magosi Bálint gondolkodás nélkül a hálóba bombázta azt (2:0).

A mérkőzéssel kapcsolatos legmerészebb gondolatokat is túlszárnyaló nyitányt gól nélküli második húsz perc követte, de ezt nem bántuk különösebben, hiszen érett a meglepetés, amelynek értékét az sem kisebbíthette, hogy a vetélytárs kerete legalább felerészben kicserélődött a múlt évben az elitben fellépő társasághoz képest. És mi az, hogy érett!

A harmadik játékrészben Sofron is „megérkezett”: remek cselsorozata végén szintén feliratkozott a nagytáblára. Bár az olaszok gyorsan visszakapaszkodtak kétgólnyi távolságra (Alexander Egger, 3:1), ráadásul az amúgy rendkívül taktikus és kreatív magyarok kettős emberfórt is kihasználatlanul hagytak, ez is, az is belefért.

Sőt: Rich Chernomaz szakvezető csapata a hajrában növelte előnyét a már kapus nélkül játszó riválissal szemben (Vas Márton a saját harmadából emelte az üres kapuba a korongot, 4:1), egyben megőrizte esélyét – kimondani is borzongató, s a kazahok elleni kiábrándító játék után szinte hihetetlen... – a feljutásra.

De egyelőre ne számolgassunk, maradjunk a földön: ma délután fél öttől Ukrajna a soros ellenfél, majd a vb szombati zárónapján a házigazda lengyelek következnek.

Eredmények: Magyarország–Olaszország 4:1, Kazahsztán–Japán 7:2. Lengyelország–Ukrajna 3:2.
Az állás: 1. Kazahsztán 9 pont, 2. Lengyelország 6 (6:4), 3. Magyarország 6 (8:8), 4. Olaszország 5, 5. Ukrajna 1, 6. Japán 0.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.