Olimpiai kvóta nélkül maradtak a férfi pólósok

Nem jutott olimpiai kvótához a magyar férfi vízilabda-válogatott a belgrádi Európa-bajnokságon, mivel 8-5-re kikapott Montenegró csapatától a csütörtök esti elődöntőben.

Benedek Tibor együttese - amely szombaton 16.15 órától a görögökkel játszik a bronzéremért a Kombank Arénában - áprilisban a Triesztben sorra kerülő, 12 csapatos tornán harcolhatja ki az olimpiai részvételt. Onnan négy csapat szerez riói indulási jogot.

    Eredmény:
    férfiak, elődöntő:
Montenegró-Magyarország 8-5 (2-2, 2-1, 1-1, 3-1)
--------------------------------------------------
gólszerzők: Varga Dé., Manhercz 2-2, Hosnyánszky 1, illetve N. Janovic, A. Ivovic 2-2, M. Janovic, Da. Brguljan, Dr. Brguljan, Vukcevic 1-1

Már a bemutatásnál érezni lehetett a nagy feszültséget, a jelentős többségben lévő montenegrói drukkerek hangos füttyszóval fogadták a magyarokat.

Az első percek a kapusokról szóltak, a horvátok ellen parádézó Nagy Viktor, valamint az olaszokkal szemben remek teljesítményt nyújtó Milos Scepanovic remekül védett. A vezetést végül a negyed felénél a magyarok szerezték meg: a találkozó első emberelőnyét Varga Dénes váltotta gólra. A túloldalon is jött a fór, amit ugyan kivédekezett a magyar csapat, de nem sokkal később Nikola Janovic – aki az olaszoknak négy gólt lőtt – akcióból nagy lövéssel egyenlített. A következő támadásból Kis Gábor harcolt ki büntetőt, Varga Dénes pedig kíméletlen ítélet-végrehajtónak bizonyult (1-2). A montenegróiak kettős emberelőnyből egyenlítettek egy perccel a játékrész vége előtt (2-2).

A második felvonás elején két emberelőnyt is kihagyott a magyar csapat, a montenegróiak bíztak a védekezésükben és Nikola Janovicban, aki egy újabb villanással juttatta előnyhöz csapatát. A magyarok gyorsan egyenlítettek, az újonc Manhercz Krisztián húzta vissza a rövid felsőbe a labdát emberelőnyben (3-3). A montenegróiak több támadásukat nem tudták eredményesen befejezni, de amikor igazi helyzetbe kerültek, azt jó százalékkal használták ki. Így tett Darko Brguljan is, aki az első igazi lövőhelyzetéből kilőtte a bal felső sarkot (4-3).

A nagyszünet után akcióból csak a kapufát találták el mindkét oldalon a játékosok, majd jött az első emberelőny, a montenegróiak pedig Drasko Brguljan találatával megduplázták előnyüket. Nem maradt el a válasz a másik kapunál: Manhercz szinte lemásolta első találatát (4-5). A magyarok kettős előnyben adogathattak az egyenlítésért, de Hosnyánszky Norbert bombája a kapufán csattant. Bő egy perccel a negyed vége előtt ötmétereshez jutottak a montenegróiak, ám akárcsak a horvátok elleni negyeddöntőben, Nagy Viktor ezúttal is hárított.

A zárónegyed egy távoli Hosnyánszky-góllal indult, majd Nagy Viktor védései és kihagyott montenegrói előny következett. A montenegróiak fáradtak, egy esetben csak négyen úsztak fel a támadással, de éppen ekkor hatalmas védelmi hibából szerezték meg újra a vezetést. Ez újra tartást adott nekik, s amikor két és fél perccel a vége előtt emberelőnyben támadhattak, Nikola Vukcevic volt eredményes befejező. Ezzel gyakorlatilag eldöntötte az összecsapást, ráadásul még Ivovic is betalált a végén.„Még a negyedik negyed elején is biztos voltam benne, hogy győzünk. Jó volt a védekezésünk, az ellenfelünk sokszor képtelen volt feltörni a zónánkat, de sajnos kihagytunk egy kettős emberelőnyt, majd kaptunk egy gólt lefordulásból" - elevenítette fel a hajrában történteket a mérkőzést közvetítő M4 Sportnak Benedek Tibor, a magyarok szövetségi kapitánya.

Az edző elismerte, hogy csapatának sok rossz lövése volt, de úgy vélekedett, hogy ez a meccs elsősorban nem a támadójátékról, hanem a küzdelemről szólt. „Ez három és fél negyeden keresztül tökéletes volt, csupán fél negyed miatt nem vagyunk ott a fináléban. A mai mérkőzés elsősorban a kvótáról szólt, nagyon fáj, hogy nem sikerült megszereznünk" - mondta Benedek.

 

    korábban:
    az 5-8. helyért:
Olaszország-Horvátország 8-6 (6-1, 0-1, 2-1, 0-3)

    nők, elődöntő:
Magyarország-Olaszország 10-5 (2-1, 3-2, 3-0, 2-2) Hollandia-Spanyolország 15-14 (4-3, 2-3, 2-1, 1-2, 6-5) - büntetőkkel
    
    nők, az 5-8. helyért:
Görögország-Franciaország 12-6 (2-1, 5-1, 2-3, 3-1)
Oroszország-Németország 22-2 (7-0, 5-1, 6-1, 4-0)
    
    férfiak, a 13-16. helyért:
Grúzia-Törökország 12-11 (5-2, 3-2, 3-3, 1-4)
Franciaország-Hollandia 11-8 (5-1, 2-5, 3-1, 1-1)

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.