– Nagy ünneplés volt?

– Örültünk, az biztos. Még torta is akadt, igaz, nem azért, mert nyertünk. A csapat legidősebb kosarasa, a negyvenéves, olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok Gianluca Basile ötszázadik bajnoki meccsét játszotta, őt köszöntöttük. Remek ember, nagyon sokat segít nekünk, fiataloknak.

Perl két kedvence: a labda és a gyűrű Forrás: facebook.com/orlandinabasket

– Ahhoz képest, hogy még csak négy mérkőzésen szerepelt, már mint a csapat meghatározó egyéniségeinek egyikeként emlegetik.

– Nem rossz érzés, de igyekszem a földön maradni. Eddig háromszor győztünk, egyszer hosszabbítás után kikaptunk. Mindig a kezdő ötösben voltam, jó, hogy bíznak bennem. A találkozókon remek a hangulat, a háromezer-ötszáz férőhelyes csarnokban nem sok szék marad üresen. A szurkolók fanatikusak, imádják a kosárlabdát, mi vagyunk a kedvencek, igaz, a futballisták alacsonyabb osztályban szerepelnek.

– Nem félt húszévesen a nagy kalandtól?

– Három esztendőt kosaraztam szülőhelyem, Szombathely felnőttegyüttesében. Kálmán László edző sajnálta bár, hogy távozom, de biztatott. Nagyon szerettem a vasi csapatban játszani, és szinte hihetetlen, de a legutóbbi bajnokságban én voltam a kapitány. Ennek két oka lehetett: nem volt nálam tapasztaltabb magyar kosaras az együttesben, és Kálmán nagyra értékelte, hogy mind a meccseken, mind a tréningeken mindig száz százalékra törekedtem. Ami Itáliát illeti: engem is meglepett, hogy ilyen jól mutatkoztam be. Eddig meccsenként tizenkét, hét, tizenkét és hat pontig jutottam. Az elsőn és a harmadikon kosaraztam a legjobban, de múlt vasárnap is jól ment, kilenc lepattanót szedtem le.

– Mivel győzte meg az olaszokat?

– Értékelik a gyorsaságomat, meg tudom bontani a védelmet, és nem egyénieskedem, mindent a csapatért teszek. Nem sokan számítottak arra, hogy az előző sorozat tizennegyedik helyezettje négy forduló után a második helyen áll majd, s ez akkor is nagy szó, ha most még nagyon tömör a mezőny. A bentmaradás a cél; ha így folytatjuk, nem lehet gond.

– Miben különbözik a hazai edzés az itáliai tréning?

– Az utóbbi tovább tart. Általában délelőtt másfél, délután két, két és fél órát gyakorolunk. A játék sebessége sokkal nagyobb, mint otthon, a meccseken több az ütközés, keményebb a harc, és egy pillanatra sem szabad lazsálni.

– Vezére volt a nyáron a székesfehérvári U20-as Európa-bajnokság B divíziójában harmadik helyezett és így továbbjutó magyar csapatnak. Az olasz meló jó ajánlólevél a felnőttválogatottsághoz?

– Tétmeccsen még nem szerepeltem a nemzeti együttesben. Három barátságos találkozón viszont már igen. Nemrégiben beszéltem Sztojan Ivkovics szövetségi kapitánnyal, aki azt mondta: feltétlenül számít rám.

– Olaszul beszél már?

– Még nem. A csapatban nagyon kevés a hazai játékos, így az angol a közös nyelv, abban szerencsére jó vagyok. A játékosoknak viszont kötelező olaszt tanulniuk, hetente egyszer másfél órára megyünk a tanárhoz. A városban nagyon kedvesek az emberek, gyönyörű a környezet, a barátnőmmel tengerpartra néző lakást kaptunk. Néhány hónapja nem gondoltam, hogy október végén az otthonom közelében strandolhatok.