Oh, Seppi Day!

Pályafutása nyolcvanharmadik tornagyőzelmével a tarsolyában, az ezer nyertes profi meccset jegyzők táborába egy hete – Jimmy Connors és Ivan Lendl után – harmadikként belépő Roger Federer a legjobb 16 teniszező közé sem került az ausztráliai Grand Slam-tornán. A svájci maestrót az olasz Andreas Seppi állította meg.

Kiesett Federer, ezt még emészteni kell. Bár... Az idestova egy hete tartó verseny kétségtelenül legnagyobb meglepetése valójában nem is meglepetés: az, aki látta a mérkőzést, igazolhatja, hogy a rangsor 46. helyén jegyzett itáliai játékos rászolgált a győzelemre (6:4, 7:6, 4:6, 7:6).

Seppi remek formában játszott, egyáltalán nem foglalkoztatta vetélytársa rekordokkal teli teniszmúltja, miként az sem, hogy egymás elleni meccseiken eddig – tízből tízszer – mindig ő gratulált a svájcinak, ráadásul úgy, hogy egyetlenegy alkalommal sikerült játszmát rabolnia a nagy Rogertől.

Most viszont úgy nyitott, hogy azonnal két szettet is nyert. Ekkor még mindenki úgy gondolta: jó, jó, igyekszik az olasz teniszező, de ami késik, nem múlik. Federer „hozta” is a harmadik játszmát, és a negyedik szett rövidítésében is volt esélye az egyenlítésre, 3:2-es tie break-állásnál kettős hibát ütött, s 5:5 után Seppi két olyan tenyeressel zárta a labdameneteket, amelyre nemcsak ő, hanem a publikum is sokáig emlékszik majd.

Az olasz ász
Az olasz ász
David Gray / Reuters

A győztesről tudni illik, hogy nem pályakezdő ifjonc, Federernek szinte kortársa: a napokban lesz harmincegy esztendős. Bő egy évtizede tartozik a profi teniszcirkuszhoz, Amerika kivételével a másik három Grand Slam-viadalon mindenütt eljutott már a negyedik fordulóig, nyert három ATP-tornát, s 2013-ban a világrangsor 18. helyezettje is volt. Mindezeken túl oszlopos tagja az olaszok Davis Kupa-együttesének.

Most újabb nagy évet kezdett. A rendezők mindenesetre abban bíznak, hogy Melbourne-ben nem folytatja a menetelést, mert következő ellenfele az ifjú ausztrál reménység, Nick Kyrgios lesz. A házigazdák egyelőre két képviselőjükért szoríthatnak: Kyrgioson kívül a hetedikként kiemelt cseh Tomas Berdych ellen készülő Bernard Tomic van még versenyben. Az ötödik kontinensen kétségkívül e két parti áll a középpontban, az elfogulatlan szemlélő azonban inkább a brit Andy Murray (6. kiemelt) és a bolgár Georgi Dimitrov (10.) találkozójára fókuszál.

Addig persze a mezőny felső ágán is lesz még néhány ütésváltás: a világelső szerb Novak Djokovics, a címvédő svájci Stanislas Wawrinka (4.) és a US Open-döntős japán Kei Nisikori (5.) például magyar idő szerint szombatra virradóra küzd a legjobb 16 közé jutásért. A hölgyeknél a pénteki program valamennyi esélyese teljesí tette a kötelező feladatot: simán jutott tovább az orosz Marija Sarapova (2.), a román Simona Halep (3.) és a kanadai Eugenie Bouchard (7.) is.

Nem sikerült viszont a Babos Tímea, Eric Buturac magyar, amerikai vegyes páros rajtja, hiszen a kettős csak megszorítani tudta a US Open-bajnok és elsőként kiemelt Sania Mirza, Bruno Soares indiai, brazil tandemet (6:1, 4:6, a döntő rövidítésben 10:3).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.