Női Euroliga: a Sopron is a nyolc között

Olyan képet festett a Sopron-Wisla Kraków női Euroliga-nyolcaddöntő első két negyede, mintha nem is „kiképzett" sportolók, hanem önfeledt, mindazonáltal a játékról keveset tudó gyermekek küzdöttek volna egymással. E szakaszban megannyi pontatlan passz, továbbá homály „színesítette" a játékot, s bár az ember vakarta a tarkóját a kapkodás láttán, összességében megállapodott magával abban, hogy a tét - a negyeddöntőbe jutás - a kelleténél sokkal keményebben nyomasztja a feleket; ez az, ami fokozottan kihat a parketten kergetőző sporttársak megmozdulásaira.

 

title
title

A párharc első mérkőzésén fölényesen győztes, aztán a krakkói visszavágón - pontosabban annak második félidejében - összebukó Sopron mindezzel együtt pontokkal ment ellenfele előtt, hogy aztán a második negyed végére fölengedje a szintén rengeteget hibázó vetélytársat. A sok pluszból hirtelen csak egyetlen pontnyi maradt, ráadásul megesett, hogy egy hazai támadás közben az oldalvonalnál fel-alá sétálgató Székely Norbert is játékba került... A szakvezető döbbenten nézte a célt tévesztett labdát, majd - nem tehetett mást - rögvest időt kért...

A fejmosás használt is tanítványainak: Honti kellemes hárompontossal mutatta meg, mit is tud igazából, majd jött a rutinos Eördögh, aki fél perc alatt bevágott egy hármast és egy duplát, tudatván: „Nyugodjatok meg!" Ennek nyomán a nagyszünetre tekintélyes előnnyel (39:30) vonult el a Horti és Krivacsevics egy-egy akciójával szép dolgokat is bemutató soproni együttes, amely - a legalábbis hektikusnak mondható produkció folytán - annyira azért nem várhatta nyugodtan a folytatást... 

S tessék: a Wisla Kraków 9:0-ás rohammal kezdte a találkozó harmadik etapját, azaz meglehetősen hamar egyenlített. Kisvártatva viszont újra „itt" volt az előny... A Horti és Holt - mondjuk most így - vezérelte vendéglátók a 28. percre tíz pontra (55:45) növelték előnyüket, ellenben nem akadt néző, aki meg merte volna mondani, hogy a továbbra is borzasztó próbálkozásokkal tarkított meccs hátralévő periódusában képes lesz-e megtartani fórját a sárga mezes társulat. A vendégeknél leginkább egy „leány", Dupree tartotta társaiban a lelket, ám a korábban Pécsről Tuvicsként ismert Makszimovics is dolgozott becsülettel.

A negyedik tíz perc elején már csak két „fával" (61:59) vezettek a soproniak, miközben Dupree tizenkilenc pontnál járt... A hajrára - atyaég! - át is vette a vezetést a lengyel csapat (66:65), ám aztán Makszimovics „kipontoztatta" magát, a huszonnégy pontig jutó Dupree szerencsére elfáradt, eközben pedig Székelyéktől MacLeod és a „feljött" Milovanovics éppen a legkiválóbb pillanatban talált. A vége 79:70 lett (a legjobb hazai dobók: Holt, Horti 16-16, Milovanovics 15), ekként - a már pénteken továbblépett Pécs mellett - a Sopron is elérte a negyeddöntőt.

Itt a francia Bourges együttesével találkozik – pályahátrányból kezdve – a Székely-csapat, és hát mit is mondjunk most: ebben a szakaszban a szerdai „játéknál" feltétlenül több kell...

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.