Nem félnek a tigristől

Az amerikai Forbes magazin a múlt évben a világ legjobban fizetett sportolójaként mutatta be Tiger Woodsot. Azóta a híres golfozó, aki 2010-ben 105 millió dollárt (mai árfolyamon: csaknem 20 milliárd forintnak megfelelő összeget) keresett a versenyeken, leginkább a botrányaival szerepel az újságok hasábjain, ráadásul a világranglista 33. helyére esett vissza.

Az élvonalat újabban Luke Donald, Lee Westwood vagy Steve Stricker képviseli, noha a profi pályafutását 1996-ban kezdő játékos királysága megrendíthetetlennek tetszett. Woods nyolcszor érdemelte ki az év golfozója díjat, tizennégy nagy címet nyert, az ellenfelek pedig – kis túlzással – azzal a tudattal fogtak ütőt, hogy egyedül az extraklasszison múlik a mindenkori végeredmény. A fordulópont 2008-ban jött el: a bálványozott sztár térdsérülést szenvedett, és ki kellett hagynia a szezon hátralévő részét. A megoperált sportoló ekkor még így nyilatkozott: „Rendkívül elkeserít a sérülésem, de feleségem és kisfiam kárpótol.”

Ha bokszos példát keresnénk, azt mondhatnánk: Woods „meg volt fogva”, amikor újabb ütést kapott; igaz, a pofont ő provokálta ki. Nem elég, hogy sérülése után, 2009-ben – karrierje során először – egyetlen nagy versenyt sem nyert, kiderült: tucatnyi partnerrel megcsalta a nejét. A svéd modell Elin Nordegren beadta a válókeresetet, a borotválkozással összeforrt cég pedig jelezte: lehet, hogy Woods reklámarca férfiasan tökéletes, mégis megszakítja az együttműködést a golfozóval. A karrier megtört, az elemzők pedig a családi viharban látják a hanyatlás legfőbb okát. Greg Norman, a korábbi kiváló játékos úgy véli: „Megpróbálhatod leplezni a gondjaidat, ám eljön a pillanat, amikor a tükörbe kell nézned, és vallanod kell. Elsősorban önmagadnak, merthogy a boldogság belülről fakad.” Az más kérdés, hogy Norman a harmadik házasságában él... Az alkalmi lélekbúvár hozzátette: biztos benne, hogy kollégája visszatér a győztesek útjára, noha Woodsnak azzal is meg kell küzdenie, hogy immár nem ő az első számú példakép.

A korábbi világelsőnél a Top 50-et tekintve csak hárman gyűjtöttek kevesebb pontot ebben az esztendőben. Eredménylistáján novemberig már nem javíthat, mivel kiesett a rangos PGA-sorozat küzdelmeiből, kisebb vetélkedőkön pedig nem vesz részt.

Tiger Woodson – akit egyes felmérésekben olyan márkanevek között emlegetnek, mint amilyen a Manchester United – kétségtelenül nagy a nyomás: válása még nem zárult le, felesége és szeretői közül néhányan százmilliókat követelnek tőle; utóbbiak azért, hogy ne tálalják ki a sztorikat.

De vajon mi lesz a történet vége? 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.