Nem éppen építő szándék

Amint azt tegnap már megírtuk: nem épülhet meg az úgynevezett látványsportágakat támogató cégeknek társaságiadó-kedvezményt nyújtó jogszabály keretében a Megyeri út pesti hídfője és az Aquaworld közötti területre megálmodott vízilabda-komplexum. Dr. Martin György, a sportági szövetség elnöke a Népszabadság érdeklődésére elmondta: az összességé­ben mintegy tizennégy és fél milliárdos projekt már az első rostán, a Nemzeti Sport Intézetnél elbukott.

A legutóbbi három olimpián aranyérmes válogatottal büszkélkedő magyar pólósok tehát hiába bizakodtak abban, hogy a sportágnak az eredményekhez képest méltatlan infra­struktúrája javul. Most legföljebb azzal vigasztalhatják magukat: a formai követelményeket illetően a kezdettől voltak kétségeik (melyeket meg is fogalmaztak az illetékeseknek), s lám, ezek jogossága be is bizonyosodott.

– Különösnek találtuk, hogy a kétszintes aspirálás első szakaszában a szövetség és a háromszoros olimpiai bajnok Gyarmati Dezső által létrehozott alapítványnak lényegében önmagához, vagyis a szövetséghez kellett benyújtania kandidatúráját a komplexum megépítésére – magyarázza az elnök. – Értetlenkedtünk, hiszen furcsa volt, hogy a pályázatunkat saját magunknak kell elbírálnunk, a minisztériumban azonban megnyugtattak bennünket: ez így jogszerű. Később aztán ezzel ellentétes informá­ciót kaptunk: lehet, hogy mégiscsak nekünk van igazunk, és várjunk – mondták. Mi természetesen tartottuk magunkat ehhez, így a pályázati anyag most is itt porosodik az irodában.

Ám az ügy nem ott bukott el véglegesen. Amint a sportvezetőtől megtudtuk, a procedúra másik szintjén, a tárgyieszköz-beszerzésre (azon belül a tervezésre) irányuló, a rendelkezés szerint az NSI-hez benyújtandó anyagot az intézet visszadobta, mondván, jogerős építési engedély nélkül nem mondhat igent, így hiánypótlásra szólította fel a szövetséget.

– Azt hittük, rosszul látunk – mondja Martin. – Egy olyan dokumentumot kértek tőlünk számon, amely a pályázatunk megvalósulása esetén az utolsó etapban készülhetett volna csak el. Másképpen: azt hiá­nyolták, amire pályáztunk... Végül is – formai okokra történő hivatkozással – megkaptuk az elutasító végzést.

Nem mellékes adalék: lapunk úgy tudja, hogy a hazai sportirányítás vezetőinek többsége korábban a projekt teljes támogatásáról biztosította a szövetség elöljáróit. Megjegyzendő: a „pálfordulás” abban a megközelítésben semmiképpen nem mondható váratlannak, hogy a kabinet az adókedvezmény-törvény keretében lényegesen csekélyebb összeggel kalkulált, mint amennyivel a pályázatok összesítése után szembesült.

Megkérdeztük Martin Györgytől: a kialakult helyzetnek milyen következményei lehetnek a sportág jövőjére nézve?

– A létesítményellátottságot figyelembe véve már eddig is a csodák kategóriájába tartoztak az eredmé­nyeink. Nincs szándékomban drámát csinálni, de mivel a körülmények folyamatosan romlanak – hogy mást ne mondjak, két hónapja hiába várunk arra, hogy a szigeti Széchy uszoda fölé sátor kerüljön –, a további hanyatlás aligha lesz elkerülhető.

Vízilabda edzés a Népligetben. Miből is csinálnak aranyat?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.