Nem vén kubai szivar

Szinte hihetetlen: a kubai származású magyar állampolgár, Ivo Diaz – aki Veszprémben ötszörös bajnok volt, és a 2004-es olimpián a negyedik helyezett magyar válogatottban játszott – negyvenhárom évesen is kézilabdázik, sőt, csapata, a Tatabánya meghatározó egyénisége. Az irányítónak nagy szerepe volt az együttes legutóbbi sikerében: a Bányász 27:26-ra legyőzte a BL-szereplő szegedi egyletet.

– Kevesen számítottak e meglepő eredményre…

– Szerencsénk volt. A sérülések miatt mindkét csapat tartalékosan állt fel. Ezzel együtt nagyon örülök a sikernek, ám annak még jobban, hogy kitűnően játszottunk. Négy gólt dobtam; jól ment, de közös az érdem. Az előző évadban harmadikak lettünk a bajnokságban, s remélem, a mostani sorozatban is elérjük ezt a helyezést. Készülünk a nemzetközi porondra is. Az EHF Kupában kiemeltek vagyunk, csak a selejtező harmadik körében kell bemutatkoznunk. A tizenhat közé kerülésért a svéd Istad csapatával találkozunk novemberben. Az NB I-ben sincs megállás: szombaton Gyöngyösre megyünk.

Diaz, a bányász
Diaz, a bányász
Földi Imre / Népszabadság

– Nem szokványos, hogy valaki negyvenhárom évesen a mezőny legjobbjai közé tartozik. Mi a titka?

– Ha nem haragszik, ezt nem árulom el. Az tény: egészségesen élek, tartom a nyolcvankilenc-kilencven kilós versenysúlyomat, az edzéseken speciális terhelést kapok.

– Együtt érkezett anno Kubából a kiváló átlövő Carlos Perezzel, aki egy évvel idősebb önnél, s még szintén játszik. Tartják a kapcsolatot?

– Az utóbbi időben nem nagyon, ő Katarban kézilabdázik. Sok szép közös emlékünk van; bizony, amikor idejöttünk, nem gondoltuk, hogy az ötödik ikszben járva is meccseket játszunk.

– Meddig még? Netán az ötvenedik születésnapját is meccsel ünnepelné?

– Azt tán már nem. Tavaly felvetődött, hogy abbahagyom, aztán mégis folytattam. A barátaim egy ideje minden évad végén fogadni akarnak rá, hogy befejezem, csak én nem tudom a visszavonulás dátumát.

– Amikor Spanyolországban játszott, edzői képesítést szerzett. Leül majd kispadra?

– Így tervezem. Már foglalkozom a fiatalokkal: két tatabányai iskolában is van csapatom, illetve csoportom. A tízéves lányok nagyon jól szerepelnek.

– Saját lányára is büszke lehet, a soproni női együttesben kosárlabdázik. Diaz nevű játékos viszont nem fedezhető fel a névsorban...

– Mert a középső nevemet, az Aldazabalt használja. Ám azt túl hosszúnak találtam, maradtam a Diaznál. Laura nagyon ügyes, most nem játszik, még az U20-as válogatottban, a spanyolországi A divíziós Eb-n sérült meg.

– Említette, hogy egészségesen él, de kubai embert nehéz szivar nélkül elképzelni...

– Nem is lehet. Előfordul, hogy eredeti hazámban elcsábulok, s rágyújtok.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.