"Nem az eredmény számított, hanem hogy felálljunk a padlóról"

A dánok ellen a mezőny legjobbjának választott Szucsánszki Zita szerint a női kézilabda-válogatott tagjai a szerdai győzelemmel lemosták magukról a montenegrói vereség okozta szégyenfoltot, és a csapat elindult egy olyan úton, amelyet a világbajnokság végéig folytatni szeretne.

A ferencvárosi irányító, aki nyolc góllal vette ki a részét a 29-22-es diadalból, a szövetség honlapján elmondta, hogy a házigazda ellen egy emberként harcoltak, s úgy gondolja, sikerült feledtetni a Montenegrótól elszenvedett keddi, 32-15-ös vereséget.

Németh András szövetségi kapitány is bízik benne, hogy együttese a szerdán mutatott teljesítménnyel folytatja a vb-t és tartja ezt a formát.

"Úgy mentünk neki a meccsnek, hogy nem az eredmény számított, hanem hogy felálljunk a padlóról. Ez sikerült" - tette hozzá.

Görbicz Anita szerint nagyon fontos volt, hogy a keddi kisiklás után visszanyerjék azt az önbizalmukat, amivel a vb-re érkeztek.

"Csak csapatként tudunk jól védekezni és jól támadni, és szerdán csapatként tudtunk teljesíteni" - mondta a győri irányító.

A beállós Szamoránsky Piroska elárulta: szégyellték magukat a Montenegró elleni teljesítményért, de el tudták engedni ezt a rossz érzést.

A magyarok szerdán remekeltek a 14 ezer néző bíztatta hazaiak ellen, nyoma sem volt a 24 órával korábbi vergődésnek. Így aztán pénteken nem ki-ki meccset kell játszaniuk a japánokkal, hanem még a csoportgyőzelemért is harcban vannak.

Az ázsiai együttessel eddig 16-szor találkoztak a magyarok, és mindig győztek. Legutóbb augusztus 7-én, a budapesti Elektromos-csarnokban rendezett barátságos mérkőzésen 34-18-as végeredmény született.

Ha a Németh-csapat megint nyer, akkor másodiknál rosszabb nem lehet csoportjában, és ha a zárómeccsen a dánok legyőzik a montenegróiakat, akkor a magyarok végeznek a herningi hatos élén.

Papírforma alapján a herningi csoportgyőztes az olimpiai kvóta szempontjából fontos nyolcaddöntőben Angolával, a második helyezett pedig Lengyelországgal találkozna.

Mivel a tavalyi Eb-n a magyarok előtt végzett norvég, spanyol, svéd, montenegrói és a francia együttesnek, valamint a riói ötkarikás játékokon házigazdaként szereplő, most címvédő brazil válogatottnak sincs problémája a csoportkörben, és bejut a 16 közé, ezért gyakorlatilag a vasárnapi-hétfői nyolcaddöntők győztesei egészen biztosan ott lehetnek majd az olimpiai kijutásról határozó márciusi kvalifikációs tornán.

A herningi csoport pénteki utolsó fordulójának programja:

Magyarország-Japán 16.15
Szerbia-Tunézia 18.30
Dánia-Montenegró 20.45

Az állás: 1. Montenegró 7, 2. Dánia 6 (113-90), 3. Magyarország 6 (115-100), 4. Szerbia 3, 5. Japán 2, 6. Tunézia 0

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.