Nagyot hajrázott, de lemaradt a dobogóról a Vasbányi, Mike kenukettes

Féltávnál még a mezőny végén lapátolt, végül a negyedik helyig kapaszkodott Vasbányi Henrik és Mike Róbert duója 1000 méteren a riói olimpián.
Vasbányi Henrik és Mike Róbert párosa 2013-ban állt össze, és abban az évben rögtön meg is nyerték a világbajnokságot, a következő két évben pedig másodikok lettek. 

Rióban a várthoz a képest kicsit nehezebben sikerült bejutniuk a döntőbe, és a finálé is döcögősen indult, 250 méternél csak az utolsó helyen állt a magyar hajó, két másodpercre lemaradva az éllovas braziloktól. Féltávra sem sikerült feljebb kapaszkodni, aztán a táv háromnegyedére az üzbégeket már meg tudták előzni Mikéék. Az utolsó 250 méteren nagyot hajráztak kenusaink, de nem sikerült megismételni a 2015-ös vb-bravúrt, ahol a féltávon még szintén sereghajtók voltak, és innen küzdötték fel magukat a dobogóra. Bár ezúttal sem voltak távol ettől, hiszen az utolsó métereken megszorongatták a harmadik ukránokat, de bő huszonöt századdal végül lemaradtak az éremről, negyedikek lettek.
 
"Ennyi volt ez a mai pálya" - jelentette ki Vasbányai Henrik, aki a stégen elvált Mike Róberttől, és egyedül állt az újságírók elé. "Kétszázötvennél indítottunk, azt hittem, lesz elég idő befogni a többieket. Éreztem, hogy jövünk fel és meglehet az érem, még az utolsó ötvenen is tudtunk rátenni, de nem sikerült. Tudom, hogy a vezetőség többet várt tőlünk, én is többet vártam magunktól, 
de remélem, nem kell szégyenkeznem emiatt a negyedik hely miatt". 
 
Korábban Molnár Péter hetedik lett a K-1 200 méter B döntőjében, így összesítésben a 15. helyen végzett. 

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.