Az egyik csapat viháncoló gyereksereggé válik, a másikból megannyi rajtakapott pityergő kölyök lesz. Minden döntő után ez van. A győztest értem – tényleg csak gyerekkorban lehet olyan öntudatlan boldogságba röpülni, mint egy nagy győzelem után. A magába roskadt hüppögés így milliók előtt azonban kevésbé méltó. Így láttam a tegnap estét is egészen addig, míg meg nem jelent a képernyőn a fehér bohóc arca. Buffoné. Gyenge és megengedhetetlen szójáték volna ez Buffon nevével és a buffone, vagyis bohóc szóval, ha nem magyarul fogalmazódott volna meg bennem. Az az elnéző, mégis kicsit csúfondáros tekintet, félmosoly hívta be ezt a két szót, ahogyan a spanyolok győzelmi hancúrozását nézte az olasz kapus. Hogy ez a fehér bohóc. A báj, az intelligencia, a bölcsesség, az önirónia.

Balotelli ölne, a komplett hátvédsor könnyezik, Pirlo a végrendeletét írja magában – Buffon csak néz. Megbocsát mindenkinek. Szereti a spanyolok kisgyerekeit, az örömüket – ezt az egészet, a focit, de azért tisztában van a maga tragédiájával is. 

Egyébként neki baja nem esett, bár tönkreverték a csapatát. A spanyolok ellen egyetlen kapusnak sem esik baja, nem ég. Nincs is értelme ellenük kapust játszatni. Csupa olyan gólt lőnek, ami kispályán, kiskapura is bent lenne, annyira kijátsszák. A kapusnak szemrehányást tenni nem lehet, de nem is bízhatnak benne. Legyen bárki. Ezek a támadások túl vannak azon, ahol a kapus bármit is tehetne. Egy tizenegyes ezekhez képest ajándék a kapusnak. Egy áll eggyel szemben, nem ketten viszik rá a labdát. Mindenki jobban járna, ha a spanyolok ellen nem is kapust állítana a csapatába, hanem az ő mezében még egy söprögetőt. Annak még tán lenne dolga, esélye.

Buffon mosolyának azért is igaza volt, mert ezen az Eb-n mindenki megkapta az elégtételt, aki méltó volt rá. A németek azzal, ahogy lefocizták a hollandokat, az olaszok pedig a németeket, a portugálok megmutatták, hogy a legjobbak között a helyük, de az oroszoknak és a horvátoknak is volt nagy fellépésük – mindenki találhatott magának valamit, amire jó szívvel emlékezhet. S ráadásként minden csapat az udvari etikett szerinti meghajlással köszöntheti a spanyolokat – még ezen sem lehet összeveszni.

A csapat: Casillas – Lahm, Ramos, Piqué, Alba – Özil, Xavi, Pirlo, Iniesta – Fabregas, Ronaldo