Murray törvénye

Becsüljük meg, ha a magyar teniszről is jelenthető jó hír egy nagy viadal zárószakaszában! Lám, ilyenre is van példa.
A junioroknál az élete első Grand Slam-tornáján szereplő tizenhét éves balatonfüredi tehetség, a korosztályos világrangsor 10. helyén álló s az áprilisi kínai junior Mastersre is kijutó Gálfi Dalma szettveszteség nélkül jutott a pénteki elődöntőbe, amelyben egy brit teniszezővel küzdhet a finalista helyért. A fiúknál Valkusz Máté a párosban – Louis Wessels társaként – hajszálnyival maradt le az aranymeccsről: egy ausztrál kettős 2:6, 6:1, 11:9-re nyert a magyar, belga tandem ellen.
Sarapova teljesítette a feladatot
Sarapova teljesítette a feladatot
Carlos Barria / Reuters

Ami a felnőttek versenyét illeti, volt mit figyelni csütörtökön is a Melbourne Park teniszcentrumában. A hölgyeknél megtudtuk, ki vívja a hét végén a gálameccset, az uraknál pedig az tisztázódott, hogy a brit Andy Murray célközelbe ért, s arra vár, a magyar idő szerint péntek délelőtti csúcstalálkozón, a címvédő svájci Stanislas Wawrinka és a világelső szerb Novak Djokovics csatájából ki kerül a vasárnapi döntőbe.

A hölgyek már szombaton döntőznek, nem is akármilyen szereposztásban, hiszen az első és a második kiemelt találkozik. Ez, ugye, azt jelenti, hogy a világranglistát vezető Serena Williams és a WTA-rangsorban közvetlenül utána következő Marija Sarapova egy­aránt megnyerte a honfitársával vívott elődöntőt. Az amerikai párharcban a 18-szoros Grand Slam-bajnok Serena 7:6, 6:2-re győzte le a torna felfedezettjét, az egy­aránt exvilágelső Petra Kvitova és Venus Williams ellen nyertes Madison Keyst.

S ha bárki fanyalgott volna korábban, hogy mit keres egy nem kiemelt, tizenkilenc esztendős csitri az aranykapuban, az csattanós választ kapott, főleg a meccs első játszmájában. Az ifjú hölgy pontosan egy tucat védhetetlen adogatást és 27 pontnyerő ütést helyezett el (nyolccal többet, mint Serena). „Komolyan össze kellett kapnom magam, olyan erővel nyomult. Nagy játékos, lesz még belőle Australian Open-bajnok" – mondta a harminchárom esztendős Williams, aki a Rod Laver Arénában az egyéni győztesnek járó trófeát eddig öt alkalommal emelhette a magasba.

Az újabb döntő előtt az önbizalmát növelheti, hogy a 2008-as ausztráliai bajnok Sarapova ellen 16:2 az összesített mérlege, s immár tizenegy esztendeje nem veszített mostani finalista vetélytársával szemben. Az orosz klasszis ezúttal sima két játszmában teljesítette a honfitárs Jekatyerina Makarova (10.) elleni elődöntős feladatát. A többi kiszámíthatatlan, hiszen a döntő mindkét szereplője hajlamos egyazon meccsen belül is hosszan tartó megtorpanásra, s aztán hirtelen feltámadásra.

Murraynek a három lehetőségből eddig egyszer sem sikerült
Murraynek a három lehetőségből eddig egyszer sem sikerült
Issei Kato / Reuters

Hasonló „fekete lyuk" a csütörtöki férfi elődöntőben is megfigyelhető volt. A Murray (6.)–Tomas Berdych meccsen a Rafael Nadalt (3.) kiütéses vereségbe taszító cseh harcos nagy csatában hozta az első szettet, ám a lelki és fizikai erőfeszítés annyira megviselte, hogy a következő játszmában csak elvétve nyert pontot, s lenullázta önmagát. (Ez a 0:6 volt az idei ausztráliai viadalon az első játszmavesztése.) Becsületére legyen mondva, talpra állt, ám mostani formájában a brit teniszező túl gyors és erős volt számára (6:7, 6:0, 6:3, 7:5). A huszonhét éves Murray háromszor vívott már döntőt Ausztráliában, de mindháromszor alulmaradt, s ha most győzne, a profi tenisz történetének első játékosa volna, aki efféle triplázás után érne célba ugyanazon a Grand Slam-versenyen.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.