München: mínusz három májusban

Szinte lehetetlen küldetés előtt áll a labdarúgó BL-elődöntő visszavágóján a Bayern München csapata, amelynek otthonában 3-0-ás előnnyel kezd ma este a Barcelona. A katalán együttes legutóbbi tizennyolc tétmérkőzésének mérlege: tizenhét győzelem, egy döntetlen.

Soha nem volt ünnepre készül a Bayern. Miután a listavezető Wolfsburg a zárófordulóban csak 1-1-et ért el a harmadik helyezett Frankfurt vendégeként, a müncheni csapat pedig 2-0-ra legyőzte az Essen együttesét, a bajor klub hölgykoszorúja hódította el a múlt szombaton a német bajnoki címet. Az elöljárók nyomban be is jelentették: május 24-én együtt vonul fel a városháza erkélyén a Bayern egyaránt Bundesliga-aranyérmes férfi és női garnitúrája. Hogy a Júliák boldogan mutatkoznak majd a balkonon, az vitán felül áll, ám a Rómeók kedélye kétséges, függetlenül attól, hogy a társaság aligha lesz rossz hatással az urak hangulatára...

Rakitic, Neymar, Pedro, Suarez: Münchenben a Barcelona
Rakitic, Neymar, Pedro, Suarez: Münchenben a Barcelona
Michaela Rehle / Reuters

A Bayern férfi alakulata elbukta a Dortmund elleni német kupaelődöntőt, méghozzá úgy, hogy a 0-0-t követő párbajban négyből négy tizenegyest rontott, és azóta még véletlenül sem tudja a hálóba juttatni a labdát. A bajnokságban előbb a Leverkusentől kapott ki 2-0-ra, majd az Augsburgtól 1-0-ra, e két mérkőzés között pedig 3-0-ás vereséget szenvedett a BL-elődöntő barcelonai nyitányán. Kit érdekelt már Münchenben, hogy az együttes a negyeddöntő visszavágóján 6-1-gyel intézte el a Portót, s hogy néhány nappal később, a Hertha elleni 1-0-lal megvédte bajnoki címét!

Pep Guardiolát, a Bayern katalán trénerét immár egyfolytában támadják, még az a Lothar Matthäus is nekiment (szóban), aki szakvezetőként eddig semmit sem mutatott fel, az edzői pályát tekintve nincs egy kategóriában a nemzetközi nagymesterrel. A német lapok többsége szintén bírálja az import tekintélyt, mindenekelőtt azt nehezményezve, hogy Guardiola nem tágít a rövid passzos játéktól, és ha az időnként nem válik be, akkor is jól érzi magát. Ő maga egyébként hétfőn valóban azt mondta: „Boldogan élek Münchenben”, de a Münchner Merkur szerint „a dolgok afelé tendálnak, hogy a válás a nyáron bekövetkezik”. A Süddeutsche Zeitung viszont „az 1001 éjszaka rémmeséinek” tartja az efféle információkat...

ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK

Kedd

Bayern München–Barcelona 0-3

(tv: Sport1, 20)

Szerda

Real Madrid–Juventus 1-2

(Digisport1, 20.15)

A klubvezetés egyelőre Guardiola mellett van, a tiszteletbeli elnök Franz Beckenbauer például így nyilatkozott: „Remélem, még sokáig marad.” Ma azonban vélhetően sem a „Császárnak”, sem a vendégművész trénernek nem lesz könnyű estéje, hiszen a Barcelona megnyugtató előnnyel lép fel Münchenben. Legalább háromgólos fórt eddig mindössze tizenhat elődöntőben jegyeztek a BEK, illetve a BL történetében, és az első találkozó vesztesének csupán két alkalommal sikerült fordítania: először Puskás Ferenc edző Panathinaikoszának 1971-ben a Crvena Zvezda ellen (1-4, 3-0),majd a Barcelonának 1986-ban a Göteborggal szemben (0-3, 3-0, 11-esekkel 5-4). Az utóbbi párharcnak is van magyar vonatkozása, mert a sevillai döntőben Jenei Imre Steauája múlta felül a Barcát úgy, hogy Helmuth Duckadam kapus José Alexanco, Angel Pedraza, Marcos Alonso és a legjobb négy közötti visszavágón mesterhármast elérő Pichi Alonso tizenegyesét is hárította.

Guardiola tisztában van vele: korábbi csapata ellen szinte a lehetetlen küldetést kellene megvalósítania. Ám igyekszik önmérsékletre inteni: „Tudom én, az volna a legjobb, ha három hosszú indítás nyomán egykettőre kiegyenlítenénk a hátrányt. De muszáj türelmeseknek maradnunk, azaz változatlanul arra kell törekednünk, hogy minél többet birtokoljuk a labdát, aztán majd meglátjuk...”

Ami azt illeti, eredeti együttese nem éppen ideális ellenfél, hiszen legutóbbi 18 tétmeccse közül tizenhetet megnyert, egyet pedig döntetlennel zárt, és mindeddig utolsó hét mérkőzésén úgy maradt százszázalékos, hogy egyetlen gólt sem kapott. Formája alapján nagy az esélye annak, hogy megvalósítja azt, ami a Bayernnek még Guardiola elődjével, Jupp Heynckesszel sikerült 2013-ban: a bajnoki cím, az országos kupa, valamint a BL-trófea elhódítását.

A triplázás már csak azért sem elképzelhetetlen,mert a különösebben nagy kártyajátékosnak nem mondható Luis Enrique edző kezében ott van a három legnagyobb lap: a tízes Luis Suarez, az ász Neymar és a jolly joker Lionel Messi...

Előnyös helyzetek

Íme azok a BEK- és BL-elődöntők, amelyek első meccsén legalább háromgólos előnyt szerzett a győztes: 1958: Real Madrid–Vasas 4-0 (a visszavágón 0-2). 1960: Eintracht Frankfurt–Glasgow Rangers 6-1 (6-3). 1961: Benfica–Rapid 3-0 (1-1). 1962: Real Madrid–Standard Liege 4-0 (2-0). 1963: Milan–Dundee 5-1 (0-1). 1969: Ajax–Trnava 3-0 (0-2).

1971: Crvena Zvezda–Panathinaikosz 4-1, (0-3). 1985: Juventus–Bordeaux 3-0 (0-2), Liverpool–Panathinaikosz 4-0 (1-0). 1986: Göteborg–Barcelona 3-0, 0-3 (11-esekkel 4-5). 1987: Bayern München–Real Madrid 4-1 (0-1). 1989: Steaua–Galatasaray 4-0 (1-1). 1998: Juventus–Monaco 4-1 (2-3). 2000: Valencia–Barcelona 4-1 (1-2). 2013: Bayern–Barcelona 4-0 (3-0), Dortmund–Real Madrid 4-1 (0-2).

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.