MU: Rooney eladó?

A Real Madrid, a Barcelona, a Manchester City és a Chelsea menedzsmentje is felkapta a fejét a hír hallatán, amely szerint Wayne Rooney-ra akár már a januári átigazolási szezonban kiteszik az „eladó” táblát.

A Manchester United 10-ese állítólag végleg összerúgta a port Sir Alex Ferguson szakvezetővel, így az együttes nem hajlandó a jelenlegi heti 90 ezer fontról - klubrekordot jelentő - 130 ezer fontra felemelni fizetését. Az Evertontól 2004-ben 25,6 millió fontért megvásárolt játékos jelenlegi értéke mintegy 50 millió font, ami drasztikusan csökkenhet a szerződéséből még hátralévő nem egészen két évben.

A puritán szakember és a huszonöt éves támadó között fokozatosan romlott meg a viszony azóta, hogy szep­tember elején nyilvánosságra került: a játékos prostituáltakkal csalta meg a feleségét. A tréner - bokasérülésére hivatkozva - a Valencia, majd a Sunderland elleni csapatból is kihagyta a tavasz óta formán kívül futballozó csatárt, aki március óta egyetlenegyszer sem talált a hálóba akcióból. Szombat délben csak az utolsó nem egészen húsz percben léphetett pályára a West Bromwich Albion elleni 2-2-es döntetlen alkalmával az Old Traffordon.

A Montenegró elleni, gól nélküli döntetlenre végződött válogatott-találkozó után Rooney megbocsáthatatlan indiszkréciót követett el, amikor elárulta: nem fizikai okok miatt mellőzi klubcsapata szakvezetője. Ferguson ellenben azzal vádolja a csatárt, hogy a pályán kívüli viselkedésével lejáratja együttesét, a helyzet megoldására vonatkozó erőfeszítéseit pedig visszautasította. Rooney úgy érzi: formája éppen a játéklehetőség hiánya miatt romlott. A két fél állítólag hetek óta nem folytatott egymással civilizált beszélgetést.

A Rooney megvásárlását nemrégiben „álomüzletnek" nevező Jose Mourinho ugyan több nagyszerű támadó (Cristiano Ronaldo, Özil, Benzema, Higuain) közül válogathat, ám aligha hagyná ki a lehetőséget, hogy a Real Madridhoz csábítsa az angol labdarúgót. A fizetőképes érdeklődők közé tartozik Mansour sejk, a Manchester City és Roman Abramovics, a Chelsea tulajdonosa is. E két klub esetében azonban kérdés, hogy Rooney képes lenne-e felülemelkedni az ilyen helyzetben elkerülhetetlen és kíméletlen szurkolói presszión.

A makacs Sir Alex nem először kötne útilaput korábban nagy becsben tartott, szigorú erkölcsi érzékét azonban megsértő játékosok talpa alá. Jaap Stam mindössze enyhe nyilvános kritikával vívta ki a skót haragját, míg David Bec­kham és Dwight Yorke esetében a médiacirkusz, illetve a léha életforma pecsételte meg a viszonyt. Ruud van Nistelrooy megmakacsolta magát és nem akart a kispadon ülni a 2005-06-os szezon utolsó találkozóján, míg Roy Keane, a klub legsikeresebb csapatkapitányainak egyike nagyképű arroganciájával haragította magára a szakembert. Nevezettek egytől egyig távoztak Manchesterből...

 

Wayne Rooney MU-színekben
Wayne Rooney, Manchester United: felső régió
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.