MTK- és Újpest-blamázs

Újabb vizsgán buktak el az MTK „akadémistái" a labdarúgó NB I-ben: a tizenegyedik fordulóban a Szolnok „elemistáitól" kaptak ki. Az Újpest blamázsa: sima 3-1-es vereség Pápán.

A szolnokiak a korábbi tíz körben egyetlen győzelmet arattak, az új tréner, Simon Antal irányításával viszont megörvendeztették a „családi kört" (a találkozóra mindössze nyolcszáz néző volt kíváncsi). Szintén nem sokan örültek a Paks alig hatszáz néző előtt kivívott 2-1-es sikerének az utóbbi időben még a szerény magyar átlagnál is gyengébb Győr ellen. Szombathelyen (szintén edzőváltás, Aczél Zoltán szerződtetése után) a Haladás először szerzett három pontot egyszerre, 4-0-ra gázolva le a Siófokot. A ZTE a 92. percben elért góllal múlta felül a Vasast, míg a régi újpestieknek - akármilyen nehéz is - meg kell emészteniük: ma már szinte természetes, hogy a klub jelenlegi együttese alulmarad Pápán...

A fordulóban az újabban szokásos botrány sem maradt el: Kaposváron Takács játékvezető az 50. percben félbeszakította a mérkőzést, mert a vendégszektorból másodszor is égő pirotechnikai eszközt dobtak be a pályára. Ez után a Honvéd „drukkereit" rendőrök kísérték ki a nézőtérről, majd negyedóra múltán folytatódott a játék. Miként addig: gól nélkül. Hat gól esett viszont Kecskeméten, ahol a Videoton megerősítette vezető helyét (2-4).


SZOLNOK-MTK
2-1 (1-0)
Szolnok, 800 néző. Jv.: Németh.
Szolnok: Rézsó - Sztanisics - Molnár Z. (Schindler, 89.), Pető, Balogh, Cornaci - Koós (Tchami, 85.), Szalai, Ngalle (Vörös, 77.), Remili - Piszanjuk.
MTK: Szatmári - Vukadinovics, Sütő, Szekeres, Vadnai - Könyves (Molnár M., 71.), Kanta, Vukmir, Pátkai (Pál, 46.), Szabó (Nikházi, 62.) - Tischler.
Gól: Sztanisics (16.), Tischler (50.), Remili (67., 11-esből).

KECSKEMÉT-VIDEOTON
2-4 (1-1)
Kecskemét, 4500 néző. Jv.: Bede.
Kecskemét: Rybansky - Némedi, Gyagya, Lambulics, Mohl - Bori, Csukics, Ebala, Bertus (Csordás, 48.) - Foxi (Szavics, 62.), Tököli (Litsingi, 53.).
Videoton: Bozsovics - Lázár, Lipták, Vaskó, Andics - Gosztonyi (Nikolics, 62.), Sándor (Szakály, 79.), Farkas, Elek - Alves, Djordjics (Polonkai, 46.).
Gól: Némedi (20., 11-esből), Alves (27. és 46.), Polonkai (61.), Nikolics (71.), Csordás (74.).

ZTE-VASAS
2-1 (0-0)
Zalaegerszeg, 2756 néző. Jv.: Oláh.
ZTE: Vlaszák - Kocsárdi, Miljatovic, Szalai, Panikvar - Illés (Vittman, 81.), Kamber, Horváth (Barna, 61.), Balázs (Delics, 59.) - Rajcomar, Simon.
Vasas: Végh - Balog, Gáspár, Mileusznics, Polényi - Mundi (Katona, 76.), Bakos, Németh, Arszics (Dobrics, 89.) - Lázok, Beliczky (Pancsava, 46.).
Gól: Mileusznics (70.), Rajcomar (72.), Miljatovic (92.).

PAKS-GYŐR
2-1 (0-0)
Paks, 600 néző. Jv.: Bognár.
Paks: Csernyánszki - Heffler, Éger, Fiola (Lisztes, 90.), Csehi - Bartha, Magasföldi (Báló, 66.), Sifter, Böde, Vayer - Montvai (Kiss, 63.).
Győr: Sánta - Sztanisics, Eugene, Fehér, Völgyi - Dinjar (Alekszidze, 50.), Copa (Szabó, 68.), Pilibaitis, Trajkovics, Koltai (Ceolin, 46.) - Bouguerra.
Gól: Bouguerra (62.), Vayer (75.), Böde (79.).

HALADÁS-SIÓFOK
4-0 (1-0)
Szombathely, 3500 néző. Jv.: Solymosi.
Haladás: Rózsa - Schimmer, Guzmics, Korolovszky, Tóth - Nagy, Molnár B. (Irhás, 46.), Simon (Rajos, 82.), Sipos - Oross (Fodrek, 57.), Kenesei.
Siófok: Molnár P. - Mogyorósi, Graszl, Fehér, László - Homma, Kecskés, Tusori (Thiago, 79.), Ivancsics (Csermelyi, 56.), Lukács (Kocsis, 68.) - Sowunmi.
Gól: Kenesei (34., 11-esből), Tóth (74.), Nagy (78. és 90.).

KAPOSVÁR-HONVÉD
0-0
Kaposvár, 2500 néző. Jv.: Takács.
Kaposvár: Kovács - Okuka, Grúz, Zsók, Gujics (Kovácsevics, 10.) - Pavlovics, Hegedűs, Kulcsár, Oláh (Szepessy, 87.), Jawad (Balázs, 80.) - Perics.
Honvéd: Kemenes - Takács, Debreceni, Botis, Hajdú - Abass (Rufino, 90.), Coira, Horváth, Sadjo (Bojtor, 84.) - Rouani (Danilo, 43.), Moreira.

PÁPA-ÚJPEST
3-1 (1-0)
Pápa, 3000 néző. Jv.: Kassai.
Pápa: Szűcs - Takács, Farkas, Supics, Németh - Rebrik (Quintero, 75.), Bárányos (Tóth N., 88.), Gyömbér, Heffler (Tóth G., 81.) - Abwo, Marics.
Újpest: Balajcza - Szokol, Vermes, Takács, Pollák - Simek, Mitrovic, Egerszegi (Böőr, 46.), Simon (Barczi, 61.) - Rajczi (Matos, 65.), Tisza.
Gól: Marics (4. és 64.), Tisza (72.), Heffler (81.).

DEBRECEN-FTC
2-1 (1-0)
Debrecen, 7000 néző. Jv.: Iványi.
DVSC: Malinauskas - Nagy, Simac, Mijadinoszki, Laczkó - Szakály (Coulibaly, 73.), Bódi (Dombi, 78.), Varga, Czvitkovics, Yannick (Kiss, 66.) - Kabát.
FTC: Ranilovic - Rodenbücher, Csizmadia, Balog (Stockley, 81.) - Rósa, Andrezinho, Józsi (Tóth, 70.), Sztanics, Adriano (Miljkovic, 64.) - Schembri, Heinz.
Gól: Kabát (4., 11-esből), Rodenbücher (76.), Czvitkovics (88.).

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.