Mourinho: a Real Madrid edzője leszek!

Előbb-utóbb szeretne a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője lenni Jose Mourinho, a Bajnokok Ligája szombati döntőjére készülő Internazionale trénere.

"Azok a nagy edzők és futballisták, akik nem dolgoznak vagy nem játszanak olyan klubban, mint a Real Madrid, hiányérzettel fejezik be karrierjüket" - mondta a 47 esztendős portugál szakember a Marca című spanyol lapnak. Hozzátette: a következő szezont illetően számára csak az Inter vagy a Real létezik.

"A Real Madrid edzője akarok lenni, ez száz százalék. Hogy jövőre vagy később, nem tudom megmondani" - jegyezte meg Mourinho, aki korábban cáfolta, hogy tárgyalásokat folytatna a spanyol klubbal, ugyanakkor később elismerte: nem érzi jól magát Olaszországban.

A Real jelenlegi edzőjének, a chilei Manuel Pellegrininek bizonytalan a jövője, ugyanis a királyi gárda ebben a szezonban nem nyert semmit, a bajnokságban is csak második lett a Barcelona mögött, a Király Kupában egy harmadosztályú alakulat búcsúztatta, míg a BL-ben a kiesési szakasz első körében elvérzett, pedig Florentino Pérez klubelnök 250 millió dollárt költött játékosvásárlásra.

Egy szokásos Mourinho-grimasz. A Real Madridban is vágná
Mourinho optimistán tekint a 2007-2008-as idény elé
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.