Most a román szurkolók miatt vizsgálódik a FIFA

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) vizsgálatot indíthat a románok ellen szurkolói pénteki világbajnoki selejtezőmérkőzésen tanúsított magyarellenes megnyilvánulásai miatt a ziare.com című román hírportál szerint.

A honlap hivatalos forrásokra hivatkozva azt írja, Mike Foster, a 3-0-s román sikerrel zárult találkozó angol megfigyelője jelentésében azt írta, a román szurkolók "idegengyűlölő" rigmusokat skandáltak a meccs alatt, továbbá kitért arra is, hogy a drukkerek között incidensek voltak.

A portál szerint a FIFA már meg is kezdte a vizsgálatot az ügyben, és előfordulhat, hogy a román válogatott a következő, október 15-i hazai mérkőzését, az észtek elleni vb-selejtezőt zárt kapuk mögött játssza.

A román-magyar meccsen a hazai közönség többször skandálta, hogy "kifelé a magyarokkal az országból", ezért a hangosbemondón többször elhangzott a felszólítás a szervezők részéről, hogy szurkoljanak sportszerűen.

Victor Piturca együttese október 11-én Andorra vendégeként lép pályára, négy nappal később pedig az észteket fogadja: a gárda akkor éri el a pótselejtezőt érő második helyet, ha ezen a két meccsen legalább két ponttal többet gyűjt, mint az előtte álló magyar válogatott. Igaz, Egervári Sándor csapata még találkozik a vb-ezüstérmes hollandokkal.

A jövő évi brazíliai világbajnokság selejtezősorozatában Romániát már szankcionálta a FIFA a szurkolók viselkedése miatt: márciusban a Hollandia elleni, amszterdami találkozón kifüggesztett magyarellenes felirat miatt a román szövetséget 20 ezer svájci frankra bírságolta meg a FIFA fegyelmi bizottsága.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.