Montenegrón át Belgrádba?
Deutschland, Deutschland! – üvöltötte tele torokból a Görbiczék spanyolok fölött aratott győzelmével meg nem elégedő magyar „kemény mag” az újvidéki csoport péntek esti zárómeccsének utolsó perceiben. Aki gyanútlanul ekkor toppant be a Spens Arénába, nyilván föl nem foghatta, miért tombol piros-fehér-zöld zászlókat lobogtatva háromszáz ember a németeknek, aki viszont képben volt, nagyon is értette: a horvát együttes kieése azt jelenthette, hogy Karl Erik Böhn – a rajton éppen a déli szomszédtól kiábrándító vereséget szenvedő – együttese a spanyolok mellett a korábban szintén fölülmúlt németeket „viszi magával” az Eb második szakaszába.
A drukkerek a hajrára végképp eksztázisba kerültek, mert 17:16-os német vezetésnél a horvátok megkapták a labdát, az indítással meg is iramodott Aneta Peraica – talán még emlékeznek rá: ő volt az, aki a meccs legvégén Kiss Évának azt a máig fölfoghatatlanul peches gólt „lőtte” –, kivűlről kihagyhatatlannak látszó helyzetbe hozta magát, de bombáját Katja Schülke kapus a fizika összes törvényét maghazudtoló módon védte...
A folytatásra már nem volt idő, s meg nem mondom, hogy a németek ünnepeltek-e önfeledtebben vagy a tribün magyarjai, ám az biztos: a horvátok percekig a földet fixírozva, vagy éppen arcukat a kezükbe temetve könnyeztek.
Noha Újvidéket szombat reggelre vagy harminc centi hó temette be, a csapatok szálláshelyén, a Hotel Parkban tavasz volt a magyarok körében. Még szép: ahhoz képest, amilyen csapnivaló játékkal startolt a társaság, a csoportküzdelmek végére kialakult helyzet már-már álomszerű. De talán ennél is fontosabb, hogy szinte minden poszton „kicserélődött” a csapat: Herr összehasonlíthatatlanul jobban véd, mint az első meccsen, a spanyolokkal szemben brillírozó Tomori mellett Rédei-Soós átlövései is célba találnak, Görbicz olykor úgy irányít, ahogyan azt megszoktuk tőle, Szamoránsky erőszakos és eredményes a beállós pozíciójában, s ha még a szélsők is összekapják magukat, na meg, amennyiben a védekezés hasonlóan szervezett lesz, mint péntek este volt, akkor...
Akkor – erre felé egyöntetű a vélemény – bármi megtörténhet. Mindenekelőtt vasárnap este negyed héttől kellene „bárminek” történnie, már csak azért is, mert a soros vetélytárs az a montenegrói együttes lesz, amely részint ugyanúgy a maximális négy ponttal érkezett a középdöntőbe, mint a magyar, részint pedig olimpiai ezüstérmes. Bulatovics, Knezevics, Dokics és a többiek mindhárom csoportriválisukat – a románokat, az oroszokat és az izlandiakat is – elintézték, de pánikra semmi ok, tekintve, hogy Herr Orsolya még a „spanyol” mámorban kijelentette: „Nehogy azt higgye bárki, ez már a végállomás. Megyünk tovább!”
Herr amúgy téved, ő és társai egyelőre – bár tény, hogy az újabb siker jó eséllyel belgrádi elődöntős szereplést ígér – nem mennek sehová: továbbra is az újvidéki csarnokban játszanak. Úgyhogy, aki otthon hezitál netán, ne tegye: elő a füles sapkával meg az útlevéllel!
A II. középdöntőcsoport (Újvidék) állása:
1. Montenegró 4 (53:47),
2. Magyarország 4 (56:52),
3. Spanyolország 2,
4. Oroszország 1 (48:51),
5. Románia 1 (41:44),
6. Németország 0.
A vasárnapi program:
Spanyolország–Románia (16.15),
Magyarország–Montenegró (18.15),
Németország–Oroszország (20.15).
