MLSZ: A küzdelmet ezúttal sajnos elvesztettük

A Dárdai Pál által megkezdett utat szeretné folytatni Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) székházában kedd délelőtt, hatalmas médiaérdeklődés mellett megtartott sajtótájékoztatón az 52 éves német szakember elmondta: várhatóan nem nagyon kell majd változtatnia, ugyanis az együttes kiválóan teljesített az elmúlt mérkőzéseken, ráadásul mivel a bő stábnak ő maga is tagja volt, így testközelből figyelte a nemzeti csapatnál folyó munkát, amellyel elégedett volt. A tréner hozzátette: természetesen neki más a stílusa, mint Dárdai Pálnak, de a futballhoz való hozzáállásuk hasonló. Éppen ezért a szakmai stábban sem tervez cseréket, ugyanakkor elképzelhető, hogy egy-két segítőt maga mellé vesz majd a válogatotthoz.

Mint azt elmondta, természetesen Dárdai Pállal is egyeztet majd a közelgő Eb-selejtezők előtt, ugyanis elődje tökéletesen ismeri a csapatot és a játékosokat.

Bernd Storck elárulta, hogy többek között már a csapatkapitány Dzsudzsák Balázzsal is egyeztetett, a Dinamo Moszkva szélsője pedig támogatásáról biztosította. A tréner hozzátette: ahhoz, hogy a csapat sikeres legyen, ugyanerre van szükség a szurkolók és a média részéről.

A német szakembert március 1-jén nevezték ki az MLSZ sportigazgatójának - ahogy a sajtótájékoztatón elhangzott, már ekkor felvetődött a kérdés, hogy Dárdai Pál esetleges visszahívása esetén vállalná-e a szövetségi kapitányi posztot, amire pozitív választ adott. Később Storck már a kispadon is bemutatkozott, ugyanis ő irányította az U20-as világbajnokságon nyolcaddöntős magyar csapatot.

Dárdai Pál visszarendelésével kapcsolatban Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke elmondta, véleménye szerint számos jogi érvet tudtak volna felsorakoztatni annak érdekében, hogy a tréner folytassa munkáját, azonban ez egy hosszas jogi vitát eredményezett volna, amire nem volt idő, mivel a románok elleni Európa-bajnoki selejtezőre szeptember 4-én kerül sor.

Vági Márton, az MLSZ főtitkára hangsúlyozta: a Hertha BSC már tíz nappal ezelőtt jelezte szándékát, azóta pedig mind a szövetség, mind Dárdai Pál mindent megtett annak érdekében, hogy valamilyen módon a szövetségi kapitány folytathassa munkáját.

"A küzdelmet, amelyet korábban több fordulóban megnyertünk, ezúttal sajnos elvesztettük" - mondta Vági Márton, ugyanakkor azt leszögezte, hogy amennyiben a selejtező végén a válogatott az első két hely valamelyikén végez, akkor kijelenthető, hogy jó szerződést kötöttek.

Az MLSZ hétfőn jelentette be, hogy a Hertha BSC a továbbiakban nem járul hozzá Dárdai Pál kettős szerepvállalásához, így a szakember a jövőben kizárólag a berlini klubnál dolgozhat vezetőedzőként.

A magyar válogatott jelenleg a pótselejtezőt érő harmadik helyen áll selejtezős csoportjában, szeptember 4-én az éllovas román csapatot fogadja, három nappal később pedig a második északírek otthonába látogat. A sorozat október 8-án a Feröer-szigetek ellen folytatódik, három nappal később pedig a görögök elleni idegenbeli összecsapással zárul.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.