Mindent megnyerne a McLaren-Mercedes az új autóval

Az idei Forma-1-es világbajnokságon mindkét címet szeretné begyűjteni a McLaren-Mercedes istálló, igaz, ezt már az eddigi csapatfőnök, Ron Dennis nélkül viheti majd véghez - hangzott el a csapat idei, MP4-24 elnevezésű autójának bemutatóján.

"Az a célunk, hogy idén megszerezzük az egyéni és a konstruktőri világbajnoki címet is" - nyilatkozta Ron Dennis, majd nem sokkal később bejelentette, hogy március elsejével távozik posztjáról, és Martin Whitmarsh veszi át a helyét.

"Száz százalékig biztos vagyok a döntésemben, elérkezett az idő, hogy Martin vegye át a helyem" - tette hozzá a 61 éves sportvezető, aki 1981 óta áll az együttes élén. Irányítása alatt versenyzői tíz egyéni (1984, 1985, 1986, 1988, 1989, 1990, 1991, 1998, 1999, 2008) és hét konstruktőri (1984, 1985, 1988, 1989, 1990, 1991, 1998) világbajnoki címet nyertek.

Tavaly Lewis Hamilton a Brazil Nagydíj utolsó körében biztosította be világbajnoki címét, ám a csapatok különversenyében a nagy rivális Ferrari diadalmaskodott. "Tudom, nagy a felelősség rajtam, és jó példával kell elől járnom" - mondta Hamilton az MP4-24-es leleplezésekor.

 


McLaren Formula One motor racing team driver Heikki Kovalainen of Finland (L) takes a photograph of himself and team-mate Lewis Hamilton of Britain during the unveiling of McLaren's MP4-24 F1 car at the company's headquarters in Woking, southern Engl
McLaren Formula One motor racing team driver Heikki Kovalainen of Finland (L) takes a photograph of himself and team-mate Lewis Hamilton of Britain during the unveiling of McLaren's MP4-24 F1 car at the company's headquarters in Woking, southern Engl
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.