Miklós Edit kiesett La Thuilében

A liechtensteini Tina Weirather nyerte meg a női alpesi sízők világkupa-sorozatának vasárnapi szuper-óriásműlesikló versenyét az olaszországi La Thuilében, Miklós Edit sajnos kiesett.
A 26 éves Weirather pályafutása ötödik sikerét aratta a vk-ban. Az összetettben éllovas amerikai Lindsey Vonn ezúttal harmadik lett az összetettben is második svájci Lara Gut mögött.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az 54 fős mezőnyben Miklós Edit 52-es rajtszámmal vágott neki a távnak. A felső szakaszon jelentős időhátrányt szerzett, majd valamelyest javított pozícióján, a pálya középső felében azonban kiesett. "Annyi történt, hogy a pálya közepén lekéstem egy kaput és emiatt nem sikerült folytatnom a versenyt. Az is közrejátszott még, hogy a pálya eléggé rázós volt, ezért nem tudtam rajta jól sízni" - mondta Miklós Edit.

A szombaton lesiklásban nyolcadik Miklós Edit abban a szakági világkupában a 11. helyről várja a szezon utolsó vk-versenyét, a St. Moritz-i lesikló döntőt. Szuper-óriásműlesiklásban jövő szombaton gyűjthet újabb pontokat az andorrai Soldeu-El Tarterben.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.