Micsoda döntők voltak!

Párizs kapui harmadszor is kinyíltak Serena Williams előtt, s harmadszor is bezárultak, amikor Novak Djokovics próbálkozott belépni rajtuk. A világelső amerikai teniszezőnő 2002 és 2013 után diadalmaskodott a francia főváros Grand Slam-versenyén, a férfiaknál rangsorelső szerb klasszis azonban a 2012-ben és tavaly (egyaránt Rafael Nadal ellenében) elveszített döntő után az idén sem járt szerencsével. A spanyol salakkirálynak a hét közben visszaadott valamit a „kölcsönből”, ám a döntőt ismét elbukta: ebben az évben a svájci Stanislas Wawrinka vehette át a tornagyőztesnek járó trófeát.

Micsoda döntők voltak, te jó ég! Szombaton a hölgyek fináléjában az idén mindössze egy mérkőzést elveszítő Serena pályafutása 24. GS-döntőjére készülhetett azzal a megnyugtató tudattal, hogy a korábbi 23 nagy fináléból 19-et megnyert, s leendő ellenfele, a cseh Lucie Safarova újoncnak számít e díszelőadások publikuma előtt, hiszen még soha nem játszott egyéni aranymeccset ilyen nagy viadalon.

Más kérdés, hogy Williamsnek volt miért aggódnia addigi teljesítménye nyomán, ám a Bacsinszky elleni, elődöntőbeli fordítás után „kiengesztelő” produkciót ígért a fináléra. Állta a szavát. Olyan döntőt láthattunk, amelyre sokáig emlékezni fogunk. S nemcsak Serena feljavult játéka kapcsán, hanem azért is, mert a 28 esztendős cseh csodás játékkal lepte meg a nézőket és vetélytársát is. Bátran, erőtől duzzadó stílusban teniszezett, félelem nélkül űzte, hajtotta a nagy esélyest, s akkor sem remegett meg, amikor elbukta az első játszmát, s a meccsvesztés közelébe ért.

Serena Williams
Serena Williams
Jean-Paul Pelissier / Reuters

A remek cseh nem csupán ledolgozta hátrányát, hanem a döntő szettben brékelőnyhöz jutott, 0:2-nél azonban Serena új fokozatot vitt az amúgy is erőteljes, pörgős teniszbe, s zsinórban hat játékot nyerve 6:3, 6:7, 6:2-es győzelemmel behúzta harmadik párizsi trófeáját. Álló ováció fogadta a hölgyeket, s ekkor még nem gondoltuk, hogy a vasárnapi férfidöntőt követően is a színházakban szokásos ötperces vastaps fogadja majd a vesztest.

Ezt a szerepet előzetesen már kiosztották Wawrinkának, aki a Djokovics elleni húsz addigi meccséből csupán hármat nyert meg. Ám a svájci nem törődött azzal, milyen esélyeket adnak neki a fogadóirodák. Álomszerű játékkal törte darabokra a világelső  legyőzhetetlenségéről szóló mítoszt. Ráadásul egy olyan meccsen, melyen Djokovics szinte tökéletesen játszott, abszolút koncentráltan teniszezett, s egy pillanatig sem engedett (volna) a szorításból.

Stanislas Wawrinka
Stan Wawrinka
Vincent Kessler / Reuters

Csakhogy ezúttal a svájci diktált. Fantasztikusan szervált, remek ütésváltásokat vállalt fel, bődületes erővel püfölte a labdát, nem hagyta leszorítani magát a pályáról. Sőt! Támadott, támadott és támadott, aztán pedig mindig előhúzta cége jelképét, a védhetetlen fonák egyenes ütést, s Novak csak kaparta a salakot, hogy utolérje a sistergő bombát. A 2002-ben Párizsban junior Grand Slam-bajnoki címet nyerő Wawrinka a felnőttek között eddig mindössze kilenc ATP-tornán győzött. A 2014-es Australian Open-siker volt az első Grand Slam-döntője, s rögtön győzelemmel debütált.

A tradíciót a második finalista fellépésén sem szakította meg, s most 4:6, 6:4, 6:3, 6:4-re diadalmaskodott Djokovics felett. Csodálatos játékot hozott a szombati után a vasárnapi döntő is azzal, hogy mindkét szereplő maximális teljesítményt nyújtott, és ritkán látható sportélménnyel ajándékozta meg a publikumot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.