Michelisz-bravúr Amerikában

Két hónapos szünet után folytatódott a túraautó-világbajnokság a hétvégén, Michelisz Norbert pedig remekelt a magyar idő szerint vasárnap késő este, az Egyesült Államokban rendezett versenyeken. Mindkét futamon dobogós lett.

Szokatlanul hosszú, két hónapos nyári szünet szakította meg az idén a túraautó-világbajnokság idei szezonját. A maratoni pihenő azonban véget ért, a széria, amelyben Michelisz Norbert, a Zengő Motorsport pilótája is érdekelt, a hétvégén az Egyesült Államokban folytatódott. A pilóták - a tizenkét versenyhétvégéből álló szezon kilencedik állomásán - a  kaliforniai Sonoma vadonatúj ringjén álltak rajthoz.

Michelisz nagy reményekkel érkezett Amerikába, hiszen szezonja eddig várakozáson felül alakult. Az összetettben a huszonegy pilóta közül a hatodik helyen áll, és vezeti a nem gyári csapatok pilótáinak tabelláját. Ráadásul az idén már futamot is nyert, épp hazai közönség előtt, a Hungaroringen. Mindezek után további bizakodásra adott okot az, hogy a szombati időmérőn kiderült: fekszik az új pálya Michelisznek és BMW versenyautójának, hiszen a kvalifikáción az ötödik helyet szerezte meg.

Az első, repülőrajtos futamon a magyar pilóta kezére játszott, hogy az előtte hajtó chevroletes Alain Menu és a seatos Gabriele Tarquini kisebb csetepatéba keveredett egymással a pályán. Tarquini visszaesett, Menu pedig műszaki hiba miatt kiállt. Ezt követően azonban nem a szerencsén múlt, hogy Michelisz harmadikként ért célba, hiszen mindvégig tartotta a tempót az élen haladó, gyári Chevrolet csapat két versenyzőjével.

Annyiban hasonlóképp alakult a második, fordított sorrendes, állórajtos futam, hogy a magyar versenyző roppant gyors volt, és a szerencse sem pártolt el mellőle. A szokás szerint kiváló rajtja után többen kiestek előle, a Chevrolet francia pilótáját, Yvan Müllert pedig áthajtásos büntetésre ítélték egy szabálytalan megmozdulása miatt.

Michelisz a második helyen találta magát, ám ezek után sem a biztonsági autózást választotta. Folyamatosan támadta az élen hajtó chevroletes Rob Huffot, igaz, megelőzni már nem tudta. A verseny kiélezettségét jól mutatja, hogy Huff a verseny után elismerte, Michelisz gyorsabb volt nála, egyúttal külön jelezte, nemcsak kemény, rendkívül sportszerű is a magyar pilóta.

A verseny után Michelisz a rá jellemző visszafogottsággal értékelt, mondván autója remek volt, de a két dobogós helyezéshez kellett az ellenfelek hibája, büntetése is. Ezzel együtt tény: kaliforniai sikerei révén Michelisz megerősítette vezető helyét a privát pilóták versenyében, a világbajnoki összetettben – amit Müller és Huff holtversenyben vezet – pedig megközelítette az ötödik helyen álló Tom Coronelt.

Michelisz: már a kormánynál
Michelisz: már a kormánynál
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.