Mesterlövészek is lesznek az albán-szerb meccsen

Nem vehetnek részt szerbiai szurkolók az albán-szerb Európa-bajnoki selejtezőn jövő csütörtökön - jelentette be Ilir Shulku, az albán labdarúgó-szövetség főtitkára csütörtökön a Szabad Európa Rádió balkáni irodájának beszámolója szerint.
A hatóságok korábban a legmagasabb kockázatúvá nyilvánították az Elbasanban sorra kerülő meccset a tavalyi belgrádi találkozón történtek miatt, és bejelentették, hogy az újabb botrány elkerülése érdekében azokat a szurkolókat, akik a legkisebb incidenst is elkövetik, azonnal eltávolítják a stadionból, és az Elbasan Aréna környékét öt mesterlövész és egy helikopter is figyeli majd.

Ilir Shulku elmondta, hogy mindössze 70, Szerbiából érkező egyetemista vehet részt a mérkőzésen, amiről korábban kötött megállapodást Belgrád és Tirana. Közölte azt is, hogy a belépőjegyek iránt óriási volt az érdeklődés, akár 100 ezer jegyet is eladhattak volna, ám az Elbasan Aréna lelátóin csak 12 800 szurkoló számára van hely.

A szerb sajtó nem hivatalos értesülései szerint Aleksandar Vucic szerb és Edi Rama albán kormányfő is ellátogat a mérkőzésre.
2014. október 14-én Belgrádban a szerb-albán selejtező a mérkőzés a 41. percben félbeszakadt, miután valaki egy quadrokopterrel (négyrotoros távirányítható helikopterrel) Nagy-Albániát ábrázoló zászlót irányított a pálya fölé, ami miatt verekedés tört ki a játékosok között, és a szurkolók is csatlakoztak hozzájuk. A nézők megdobálták az albán labdarúgókat, akik az öltözőbe menekültek, és nem akarták folytatni a meccset. Egyórás szünet után a bíró a mérkőzést végleg lefújta. A Nagy-Albánia eszméje azért sérti a szerbeket, mert az Albániában, Koszovóban, Macedóniában és Görögországban élő albánok egy államban való egyesítését jelenti. A szerbek azonban nem ismerik el a többségében albánok lakta Koszovó függetlenségét sem, mert az szerintük Szerbia tartománya.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.