Mesterházy nem kapott meghívót

Látványos keretek között tárgyalt a Fidesz elnöke kedden a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségével és a magyar sportszövetségek képviselőivel. Az egyeztetésre Mesterházy Attila szocialista miniszterelnök-jelölt nem kapott meghívót, holott ő vezeti az egyik érdekképviseleti szövetséget.

Nem hívták meg Mesterházy Attilát, a szocialisták miniszterelnök-jelöltjét az Orbán Viktor által kezdeményezett sportkonzultációra, holott a kormánypárti politikus vezeti a Sportegyesületek Országos Szövetségét (SOSZ), amely egyébként képviseltette magát az egyeztetésen. Mint arról lapunk is beszámolt: kedden Orbán Viktor Fidesz-elnök a Magyar Olimpiai Bizottság elnökével, Schmitt Pállal (a Fidesz EP-képviselője) és a MOB elnökségének tagjaival tárgyalt, az egyeztetésen részt vett a Nemzeti Sportszövetség, a Magyar Paralimpiai Bizottság, az Olimpiai Bajnokok Klubja és hivatalosan a SOSZ is. Utóbbit azonban nem Mesterházy, hanem az ügyvezető alelnök Nagy Tímea képviselte.

„Nem kaptam meghívást az eseményre, pedig szívesen elmentem volna" - nyilatkozta lapunknak Mesterházy Attila, hozzátéve: a sport egyfajta nemzeti minimum lehetne, amelyben a két egymással versengő politikai oldal meg tudna állapodni. „Örömmel leülök erről tárgyalni Orbán Viktorral. Ha a Fidesz elnöke is ennyire fontosnak tartja a magyar sport jövőjét, akkor biztosan találunk közös pontokat" - tette hozzá lapunknak a szocialista politikus.

Emlékezetes, hogy tavaly júniusban Mesterházy megőrizte elnöki posztját a SOSZ élén. A szocialista politikus két szavazattal (54-52) utasította maga mögé a küldöttgyűlésen a posztra szintén jelentkező kétszeres olimpiai bajnok vívó Nagy Tímeát. A sportolónő nem titkoltan a Schmitt Pál vezette MOB támogatásával indult a posztért; ezért többen leginkább politikai harcot véltek az akkori küzdelem hátterében. Ezt támaszthatja alá, hogy a SOSZ és Schmitt viszonya nem mondható felhőtlennek, miután korábban a SOSZ-ból is erősen támogatták, sőt kezdeményezték Schmitt Pál sikertelen elmozdítási kísérletét a MOB elnöki posztjáról. A júniusi küldöttgyűlésen többen Mesterházy ellen érveltek, elsősorban azzal, hogy pártpolitikusként „megosztó személyiség", ráadásul „jövőre a Fidesz-kormány jön, nem ésszerű szocialista embert választani". A kihívó Nagy Tímea mellett szólt az is, hogy a MOB képviselői bejelentették: százmillió forinttal fogják támogatni a SOSZ-t, s rajta keresztül az egyesületeket, edzőket. Mesterházy meg is kérdezte, hogy ez a támogatás csak Nagy Tímea megválasztása esetén érvényes-e, mert ebben az esetben kihívója mellett kétségtelenül „százmillió érv" szól. A Mesterházy győzelmét hozó szavazás után a régi-új elnök Nagy Tímeát általános alelnöknek kérte fel. Az MSZP kormányfőjelöltje a Népszabadságnak akkor azt mondta: ez a választás nem a politikáról, hanem a sportról szólt.

Orbán Viktor egyébként a MOB-elnökséggel folytatott keddi ülést követően arról beszélt, hogy a sportot straté­giai ágazattá kell nyilvánítani és meg kell teremteni annak az előfeltételeit, hogy a sportra a költségvetés egy százalékát vagy afölötti értéket lehessen fordítani. Varga Zoltán sportért is felelős önkormányzati miniszter erre reagálva megjegyezte: ha Magyarország költségvetésének egy százalékát a sportra fordítaná, akkor más területektől kellene pénzt elvonni.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.