Messi: Világbajnokok leszünk!

A tavaly a világ legjobb labdarúgójának megválasztott Lionel Messi szerint az argentin válogatott esélyes a világbajnoki cím megszerzésére.

Az FC Barcelona friss aranycipőse hazaérkezése alkalmával nyilatkozott, s vb-várakozásait taglalva arról is beszélt, reméli, hogy olyan jól fog játszani a nemzeti együttesben, mint a klubjában tette.

"Megítélésem szerint az argentin válogatott esélyes a végső győzelemre azzal együtt is, hogy sokan nem sorolják a favoritok közé. Úgy vélem, ez még jól is jön nekünk - mondta. - Ami a saját játékomat illeti, igyekszem majd azt nyújtani, amit a Barcelonában. Nagy kedvvel készülök, és van bennem hit."

A 22 éves támadó csak a spanyol bajnoki mérkőzéseken 34 gólt szerzett az idény során, emellett a Bajnokok Ligájában is parádézott, remek játéka mellett eredményes is volt - nyolcszor talált a kapuba - , a válogatottban viszont, a selejtezős összecsapásokon adós maradt a meggyőző produkcióval.

Az aranylabdás futballista nem értett egyet azzal a felvetéssel, hogy esetleg a túlságosan nagy elvárás miatt futballozik gyengébben a vártnál a nemzeti csapatban.

"Hozzá vagyok szokva ehhez. A Barcelonában, a világ egyik legjelentősebb klubjában játszom, amelyben mindig nyerni kell."

Messi kedden érkezett meg Argentínába, hogy csatlakozzon Diego Maradona keretéhez. Az argentinok a dél-koreaiakkal, a nigériaiakkal és a görögökkel mérkőznek majd a június 11-én kezdődő torna B jelű csoportjában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.