Jó, jó, az a rész, hogy „...a fejlődés útjára akarjuk állítani...”, kicsit becsapós, tudniillik ilyesmiket általában KB-üléseken mondtak, viszont a „siker”, a „hab a tortán” meg „az idei remek szereplés” valami komoly szervezet első emberének dicséretét feltételezi, vagyis a feladó lehetne a spanyol vagy a német szövetség legfőbb vezetője is. Mint ahogy természetesen egyikük sem az.

Nem, mert ilyet kizárólag honi futballvezér, ebben az esetben Kisteleki MLSZ-elnök tehet közzé az után, hogy a magyar válogatott az  egyszerű játékkal kísérletező, hozzánk hasonlóan jegyzetlen, továbbá egyetlen helyzetet kidolgozni képtelen északírekkel szemben 2-0-ás győzelmet aratott az érdektelen belfasti barátságos mérkőzésen. Az eredményhez, persze, ezúton is gratulálunk, a hozzá kapcsolódó örömódáról pedig annyit, hogy az tökéletes képet ad arról, miért szimplifikált gondolkodású az a közeg, amelyet itthon magyar labdarúgásként szerettünk. Hát ezért. Ahol az első ember irracionális, szilveszteri összeállításokba illő szavakat zeng akkor, amikor se válogatottilag nem történt semmi (vb-selejtezőn tockos az albánoknak és a máltaiaknak, zakó a svédektől, iksz a dánokkal), se klubilag nem sikerült sehová se eljutni (például UEFA Kupa-selejtezőn 3-7-tel bukott el a Debrecen, 2-6-tal a Győr). De legalább – Európában példátlan módon – bő három hónapig szünetel a bajnokság, és nincs edző, aki ez ellen kidagadt verőérrel ordítana.

Minek is: fut a szekér.

Meg hát a télen lesz idő rendezni a sorokat.

Pruckner kaposvári edző az utolsó,  vereséggel záruló bajnoki után egyébként is azt nyilatkozta, hogy úgy fest, néhány játékosnál már „egy hete megkezdődött a téli szünet”.

Az egy hete amúgy ebben az esetben november 8-át (9-ét) jelent, és akkor most képzeljük el, amint Graszl novemberbe lépve már kedvetlenül húzza fel a melegítőjét, mert a megerőltető ősz után inkább pihenne, erre rádöbben, hogy úristen, jön még egy forduló... Mindegy, Pruckner edző majd jól leszidja (leszidta) őt, aztán boldog karácsonyt kíván(t), s januárban, amikor újra találkozik játékosaival, a több évtizedes sablon alapján elégedetten közli majd a szakírókkal, hogy „remélem, futballistáim kipihenték magukat, és újult erővel látnak hozzá az alapozáshoz”, ami úgy lesz nonszensz, ahogy van, hiszen fiatal labdarúgó négyhónapos kvázimunka után ne legyen fáradt, mindemellett ne alapozzon, mert Európa felvilágosultabb fele már konkrétan nem alapozik télen, hanem csak nyomja és nyomja.

Más kérdés, hogy ez az apró, mondhatni lényegtelen információ – már hogy Európa csak nyomja – aligha borítja föl a menetrendet: szép, nagy képeket látunk majd az újságokban arról, hogy Graszl és kollégái sapkában, sállal róják a köröket a stadion edzőpályáján, illetve, hogy mindenféle nagyon készülő NB I-es csapat megye II-es együttesekkel vív vérre menő edzőmeccseket. Ez lesz az a periódus is, amikor Garami MTK-tréner panaszkodik majd a zord időjárási körülményekre, amelyek hátráltatják a munkát, s miközben az edzőt – úgy is, mint „kiváló pedagógust” – sorra szólaltatják meg a zsurnaliszták, csak remélni lehet, hogy a kék-fehéreket a tavasszal nem éri olyan balszerencse-sorozat, amellyel a hosszú, fárasztó őszön szembesültek. Akkor például megesett, hogy az MTK azért nem tudott meccset nyerni, mert – így a mester – „a sérülések megzavarták a csapatot”, sőt, az is előfordult, hogy „rosszkor kaptuk a gólt”.

Lássuk be, tényleg nehéz lehet ennyi zavaró tényezővel fölvenni a harcot, ám megnyugtat bennünket a tudat, hogy a kis magyar futball élszereplői továbbra is olyan benyomást keltenek, akárha most ébredtek volna a kómából, és, mondjuk, 1974 tavaszát írnánk, amikor az Újpest éppen BEK-elődöntőt vívott a Bayern Münchennel. A tartásra, a körülményekkel és az újságírókkal szembeni dacolásra jó példa Bernáth debreceni jobbhátvéd szezonértékelő gondolata is, amely szerint nem érti, hogy a sportnapilap miért csak négyes osztályzatokat adott az ősszel, amikor a megannyi találkozó között biztosan volt maximális értékű, ötcsillagos mérkőzés is. És Bernáth jobbhátvédnek – akárcsak Garami edzőnek és a többi szereplőnek – igaza van; a magunk részéről jó pihenést is kívánunk mindjárt.

Előtte azonban még annyit, hogy egy tréner azért akad, aki ki van készülve a locsogástól és a három hónapos semmitől.

Davisonnak hívják és Angliából jött.