Megyesi Gusztáv: Bolond módra kapcsolgatva
Az utolsó csoportmeccseket ugyebár egy időben rendezik, kizárandó a manipuláció lehetőségét. Mit kell azonban ilyenkor tenni? Egyik csatorna adja az egyik meccset, a másik a másikat. Két lehetőség van: az ember folyamatosan kapcsolgat a két csatorna között, s ahogy látom, egyre többen választják ezt a megoldást; az utolsó meccsek legfontosabb eszközévé lépett elő a távirányító.
De lehet-e így meccset nézni? Amit így lát az ember, ide-oda ugorva, bolond módjára, meccs az egyáltalán? A legtöbben nyilván akkor váltunk át a másik mérkőzésre, amikor úgy látjuk, hogy semmi esély nemhogy a gólra, de még egy komolyabb támadásra sem, mert például éppen csere készül vagy egy bedobáson vitatkoznak. Ilyenkor az ember kapcsol, aztán ha a másik csatornán sincs sansz az izgalomra, megint vált; ez így logikus. Csakhogy a futball nem csupán a góltól meg a veszélyes támadásoktól futball, hanem a holtidőktől, az üresjáratoktól is, a foci kifejezetten az a játék, amelyben a nemtörténésnek is varázsa van. Amikor még rendszeresen meccsre jártam itthon, egy fölé lövés után gyakran egy perc is eltelt, mire a labdaszedők visszahozták a labdát (akkor még nem voltak tartaléklabdák), mégse unatkoztam soha. A holtidőben is van mozgás, helyezkedés, megannyi apró jel, ami a későbbiekben fontos lehet. A tévé közelről mutatja az arcokat, a grimaszokat, gesztusokat, s épp az ilyen pillanatok adják meg a meccs hangulatát. Aki erről elkapcsol, a futballtól kapcsol el.
Ezért nem jó a másik megoldás sem, amikor egyszerre nézzük két készüléken a meccset, s az események függvényében fordítjuk fejünket egyikre vagy másikra. Aki azonban egyszerre néz két meccset, egyet se lát, mert nem tudja igazán átélni az eseményeket, megfosztja magát a finomságoktól; olyan ez, mint a gólösszefoglaló: aki csakis a gólokra kíváncsi egy meccsből, épp a futball ízéről, zamatáról mond le.
Szombat este a lengyel-cseh meccset választottam. Mondhatnám most, hogy teljesen átvettem a játék ritmusát, hangulatát, teljes beleéléssel néztem a meccset, ahogyan azt kell. De nem így volt. Mert közben egyre inkább a görög-orosz mérkőzés járt a fejemben, vajon mi lehet azon, hogy még nem az oroszok vezetnek. A 72. percben aztán nem bírtam tovább és átkapcsoltam. Épp a görögök jutottak szabadrúgáshoz, s iszonyatos kapufát rúgtak belőle. A következő pillanatban már mondta is a riporter is, hogy közben a csehek gólt rúgtak a lengyeleknek. Azonnal visszakapcsoltam, de már csak ismétlésben láttam Jirácek gólját, ami futball ínyencnek a halál maga. Lemaradtam a mindent eldöntő gólról, futball ínyencnek ugyanis kizárólag élőben igazi a gól, a történés pillanatában. Igazi futballdrukker egy gólról soha nem maradhat le, késleltetve meg ismétlésben látni a gólt nem öröm, hanem alamizsna, pótcselekvés; soha nem bocsátom meg magamnak, hogy otthagytam egy meccset, még ha egy másik kedvéért is.
Amúgy a leleteim jók, s az orvosaim szerint semmi különös nincs rajtam, amit eddig is ne láttak volna.
