Megy ez keleten is
Dzagojevet viszont két meccsen csodáltam, s remélem, még fogom is. Amikor ő született, nálunk már nem volt futball. Még virágoztak azért kelet-európai fellegvárak, még volt néhány Áfész-ügyintéző külsejű és mentalitású egyén, akinek a nevét kiejtve azonnal a világfutball legfelső régióiban jártunk. Hriszto Sztojcskov, mondjuk. Esetleg Gheorghe Hagi. Vagy Davor Suker, Dejan Szavicsevics, Predrag Mijatovics. Mi pedig keserűen mondogattuk, hogy majd kimegy ez a generáció, aztán ott is abbamarad. Ez törvényszerű, véltük, Kelet-Európának nincs esélye. Aztán mikor olyan srácok állították meg a napot, mint Pavel Nedved vagy a még most is a szemünk előtt ügyeskedő Andrij Sevcsenko, már nem mondtunk semmit, csak szánakozva figyeltük az éppen az új beléptetőrendszeren munkáló magyar futball-menedzsmentet.
S most is azt látjuk, hogy bár nekünk szerethető válogatottunk van, még ennél is jobban tudnánk szeretni, ha lenne benne egy-két olyan játékos, amilyenek azért keleten is teremnek: Dzagojev, Pilar vagy Mandzukics. Pedig gondolhatná az ember, hogy Oroszországban, ahol milliárdoskáim komplett brazil csapatokat vásárolnak, nem bíbelődnek a bizonytalan, hosszú ideig tartó és macerás utánpótlásneveléssel. Pedig jellemző, hogy azt a futballakadémiát, ahonnan Dzagojev kikerült, amikor meghalt – szerényen – névadó tulajdonosa, Jurij Konopljov, egy bizonyos Abramovics karolta fel, ő tudja, miért.
Mindenesetre valami jól működik, mert Dzagojev – aki származását tekintve oszét, s a hideglelős emlékű Beszlánban született – tizennyolc éves korában már a CSZKA Moszkva játékosa, ahol az első idényben sztenderd kezdővé növi ki magát. A többit látjuk. A pályafutás miatt most kezdhetünk el aggódni, olvasom ugyanis a MirrorSporton, hogy élénken érdeklődik utána az Arsenal. Merthogy itt van Arsavin. Most is látjuk, hogy habókos ember, de azt is, hogy maga a megtestesült zsenialitás. Nos, ő, az Arsenalban, bár eleinte még négyeseket is rúgott, a végén már a kispadra sem fért fel. Pedig annyira azért nem jó csapat az Arsenal. Ahogy a Sevilla sem, ahol Kerzsakovnak nem sikerült.
Hogy a pályaépítés mekkora tudomány, annak további negatív példájául szolgálhat Pilar is, Mandzukics is, akik az ismert játékostemetőben, a Vfl Wolfsburgban játszanak. Pilarnál még ez a „játszanak” is túlzás, hiszen visszaadták kölcsönben Csehországba. Egyszerűen vannak csapatok, ahol igen jó szemmel választják ki a játékosokat, hogy aztán szinte semmit se tudjanak kezdeni velük. De ez nem a mi problémánk.
