Megkerült Puskás 1952-es futballcsukája

Bodnár György 127 Puskás-relikviát ajándékozott a legendás futballista hagyatékát kezelő felcsúti Puskás Intézetnek, így egyesült a Puskás Ferenc-gyűjtemény.

A Puskás Intézet szerdai tájékoztatása szerint az amerikai-magyar üzletember tíz évvel ezelőtt - a londoni árverés előtt, a kikiáltási ár és a becsült érték többszörösét kínálva - egyben vásárolta meg a felbecsülhetetlen értékű kollekciót. Bodnár György akkor azt nyilatkozta, amennyiben méltó módon megújul a budapesti Puskás Ferenc Stadion, s ott megfelelő szakértelemmel és gondossággal múzeum létesül, akkor kész felajánlani erre a célra a különleges tárgyakat.

A feltételek a stadion hamarosan megkezdődő átépítésével teljesülnek: a tervek szerint a részben eredeti formájában megőrizendő toronyépületben rendeznek majd be állandó kiállítást.

Bodnár György gyűjteményének zömét Puskásék 1990 utáni, budapesti tartózkodása során felhalmozódott ajándékok, kitüntetések alkották a Pelé által születésnapi ajándékként dedikált brazil meztől a Göncz Árpád által adományozott aranygyűrűig, de megtalálható volt benne például Puskásnak az 1952-es olimpiai döntőn viselt futballcipője is.

"Nagyon hálásak vagyunk Bodnár Györgynek, hogy előbb egy páratlan gesztussal megmentette az országnak ezt a gyűjteményt, most pedig a Puskás Ferenc emlékének ápolásáért végzett munkánkat is elismeri ezzel a nagylelkű felajánlással" - idézi a közlemény Szöllősi Györgyöt, a Puskás Intézet igazgatóját. "Az ő eredeti kívánságát tiszteletben tartva a tárgyak nagy részét az új Puskás Ferenc Stadionban fogjuk kiállítani."

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.