Lett magyar birkózóarany

Sastin Marianna a birkózás első magyar világbajnoknője, Barka Emese bronzérmet nyert.

Figyelembe véve, hogy a birkózó-világbajnokság negyedik napján kizárólag női versenyeket rendeztek a Papp László Sportarénában, könnyed kikapcsolódásra számíthatott a minden korábbinál szerényebb létszámú publikum, ám kora délutánra kiderült: az eddigi legtöbb izgalmat tartogató este vár ránk. Pedig – noha a gyengébb nem erős képviselői 1989 óta lépnek föl a vb-k és 2004-től kezdődően az olimpiák színpadán – magyar arany még sosem született világversenyen. Ezúttal azonban minden remény megvolt arra, hogy sportágtörténelmi sikernek lehessünk tanúi, mert Sastin Marianna úgy vagdosta földhöz ellenfeleit, mint dühös asszony a porcelántányért, ráadásul a hazai birkózók közül nem csupán ő masírozott díszlépésben a kék-sárga-vörös szőnyegen.

Sastin Marianna, világbajnok

A Sleisz Gabriella kézközépcsonttörése miatt a csapatba csak néhány nappal a vb előtt bekerült, 63 kilós Sándor Klaudia ugyan gyorsan elbúcsúzott (a brazil Oliveira 6:0-ra verte), a nyolc kilóval könnyebb Barka Emesével szemben az első két mérkőzésén egyetlen pontot sem szerzett az új-zélandi Pouri Lane (4:0-nál tus) és a török Gun (8:0, technikai tus). A folytatásban jóval több gondja akadt a Vasas kétszeres Európa-bajnoki harmadik helyezettjének, tudniillik az a svéd Mattson feszített vele szemben, aki Eb- és vb-arannyal is büszkélkedhet. A skandináv nem is vacakolt sokat, 10:0-lal intézte el a huszonhárom éves magyart, de a csalódottságra most semmi ok nem volt: Barka már korábban „bejátszotta” magát a főműsoridőbe, hiszen a bronzért még szőnyegre léphetett.

Az 59 kilós Sastin klubtársánál is biztosabban vette az első akadályokat: nem egészen három perc alatt győzte le a tajvani Min Wen Hout (9:0), s ugyanennyi idő alatt csomagolta össze mongol ellenfelét, Munhtuja Tungalagot (7:0). A japán Ito Ajaka elleni elődöntőben már féltettük kicsit a magyar női birkózósport legjelentősebb egyéniségét, ő viszont nem az aggodalmaskodókkal, hanem az ázsiaival törődött, s hogy ezt milyen műgonddal tette, arra a végeredmény a bizonyíték: ötven másodperc alatt tus!

A harmincéves Sastin tehát úgy jutott el a döntőig, hogy vetélytársai egyetlen akciót sem tudtak végrehajtani ellene, így az ő csapatba kerülése kapcsán komoly igazságtalanság lett volna protekciót emlegetni, bár Wöller Ákos szakágvezető történetesen a férje... „Bárki jön, szétverem” – összegezte döntőbeli kilátásait a lihegőben, de mielőtt kiderült volna, mihez kezd valójában a bolgár Juszeinnel, akadt más látnivaló is a „BS”-ben.

Előbb a sportág internetes szavazás útján megválasztott szépségkirálynőjét, Vidéki Nikolettet bámulhattuk megkoronozása közben, majd Barka következett a bronzmeccsen. Ám őt csupán két és fél percen át láthattuk, tudniillik 3:0-ás állásnál két vállra fektette a bolgár Hrisztovát, s az elődöntőt követő borongás után a bronz tudatában végre fülig érő szájjal mosolygott: „Elégedett vagyok, de tudom, lesz ez még jobb is” – mondta, s ekkor már tényleg nem volt más hátra, mint megnézni, hogy a kétszeres világ- és egyszeres Európa-bajnoki második Sastin valóban szétver-e bárkit, továbbá, hogy ennek nyomán felkerül-e az első magyar aranyérem a szakági dicsőségfalra.

A szintén Vasas-versenyző a külső támogatásra nem panaszkodhatott, mert szülőfalujából, a Mosonmagyaróvár melletti Levélről irtózatosan hangos szurkolósereg érkezett a csarnokba, s a település apraja-nagyja az első menetben azt láthatta, hogy – egy mögé kerülésnek köszönhetően – Marianna 2:0-ás előnyre tesz szert a bolgár ellen. A szusszanásnyi szünet után sokáig csak méregette egymást a két versenyző, harminckilenc másodperccel a vége előtt azonban Juszein jól kontrázott, így kiegyenlített. Mivel a riválisé volt az utolsó akció, ekkor ő állt nyerésre, de Sastin – ki tudja, honnan? – előbányászta utolsó erőtartalékait, s egymást követően kétszer három pontot érő dobással csapta a szőnyeghez ellenfelét, ami már a menetre szánt idő lejárta előtt egyet jelentett a győzelemmel.

Megszületett Sastin Marianna pályafutásának első világversenyes aranya, megszületett az első magyar női birkózó-világbajnoki cím, és megszületett a budapesti vb első hazai diadala.

Hirtelenjében be is értük ennyivel.

Nők. 55 kg: 1. Szaori Josida (japán), 2. Mattsson (svéd), 3. Barka Emese és Koblova (orosz). 59: 1. Sastin Marianna, 2. Juszein (bolgár), 3. Tungalag (mongol) és Ratkevics (azeri). 63: 1. Icso Kaori (japán), 2. Soronzonbold (mongol), 3. Larionova (kazah) és Pirozhkova (amerikai).

A pénteki program. Nők: 67 (Godó Kitti), 73 (Németh Zsanett). Kötöttfogás: 63 (Módos Péter).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.