Meghalt Schulek Ágoston

A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) korábbi elnöke, az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) egykori alelnöke rövid betegség után, 68 éves korában hunyt el.

A Vasas versenyzőjeként többszörös magyar bajnok és országos csúcstartó rúdugró volt, aki versenyzői pályafutásának befejezése után is, egészen haláláig a magyar és nemzetközi atlétikát szolgálta.

Schulek Ágoston előbb docensként, majd rektorhelyettesként felelt a jövő testnevelő tanáraiért, majd mesteredzőként a kétszeres Európa-bajnok Szalma László és a világbajnoki ezüstérmes Bagyula István edzőjeként segítette a magyar atlétikát. Később vezetőként próbálta régi fényére emelni itthon a sportágat: 1991-2000 és 2008-2009 között volt a MASZ elnöke. Ugyanebben az időszakban a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökeként felelt az egész magyar sportért, az EAA alelnökeként pedig egész Európa atlétikájáért.

Nyugdíjasként haláláig oktatta a jövő testnevelőit, nemcsak a szakmára, hanem az általa helyesnek tartott életútra is nevelte tanítványait: egész életében hívő evangélikusként a Magyar Örökség és az Európai Egyesület elnökeként a hazaszeretet, hit, a tiszta, megalkuvás nélküli élet volt a jelszava.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.