Ha voltak is illúzióink, elszálltak. De legalább nem hamar. Babos Tímea a wimbledoni centerpályán Serena Williams, a világ legjobb teniszezője ellen négy játékot nyert az első játszmában, ami kettejük „súlycsoportját” ismerve akár szép eredménynek is mondható. Kár, hogy a második szettre a magyar párosspecialistának már csak egy gémre futotta az erejéből (6:4, 6:1), ki nem kényszerített hibák tömegét követte el, és állandóan guggolnia kellett, hogy valamiképp elérje az alapvonalnál a lábához csapódó bikaerős Williams-ütéseket. Ráadásul, amint arra az angol szpíker is felfigyelt, kicsit nehezen szedte a levegőt.

Őszintén megmondom, a 4:6 után azt gondoltam, hogy Serena az önmaguk adogatójátékában korlátlanul bízó, s ezért az ellenféllel szemben „engedékenyebb” nagy játékosok példáját követi (Djokovics mestere ennek), akik csak arra figyelnek, hogy gyorsan elvegyék ellenfelük szervajátékát, s utána a lépéselőnnyel elégedetten dőlnek hátra. Hagyják a másikat kicsit tombolni.

Tímea és Serena: kézfogás a világklasszissal Carlos Garcia Rawlins / Reuters

De ezúttal a fiatalabbik Williams lány a második szettben minden erőfeszítés nélkül „kiütötte” Tímeát. Vagyis nem dőlt hátra, igaz, Babos többet hibázott, mint amennyi lehetséges lett volna egy nagyvonalú ellenféllel szemben.

Nem volt jó meccs, nem volt nagy meccs. Babos csak imitt-amott mutatott be egy-egy nagy szervát, váratlan adogatásfogadást, keresztütést vagy ejtést – egyikből sem annyit, hogy akár egy percre is szorossá tudta volna tenni kettejük párbaját. Legfeljebb annyi elégtétellel távozhatott, hogy – Serena jóvoltából – a wimbledoni „szentély” centerpályáján játszhatott, és akkora közönség előtt, amekkora előtt egyéniben még soha. Ráadásul ez a közönség módfelett szurkolt neki, ahogyan általában az ember mindig a gyöngébbnek szurkol. Kapott tapsot, de tartok tőle, bölcsebben teszi, ha a karrierjét a továbbiakban is a párosjátékra építi (ad notam: Serena és Venus Williams attól a számtól visszalépett).

S hogy másról is essék szó. A nap meccse az én szememben a 9. helyen kiemelt horvát Cilic és a szinte teljesen ismeretlen litván Berankis ötszettes csatája volt, ahol is a Djokovicsot Párizsban verő Wawrinka színvonalán játszó litván majdnem legyőzte a múlt évi US Open-bajnokot. Azért csak majdnem, mert kulcshelyzetekben a fej és az idegek döntenek: a döntő szettben 5:5-nél, Cilic szervájánál Berankisnak két bréklabdája is volt, s mivel előző adogatójátékait biztosan nyerte, ha abból a kettőből akár egyet hoz, övé a meccs. De elbukta, és ez olyan lelki teher volt rajta, hogy 5:6-nál a saját adogatójátékát is elvesztette, azzal pedig a meccset is. Emlékezni fogunk rá mindenesetre.

Ugyancsak óriási mérkőzés volt a 11. helyen kiemelt, feljövő csillag, a bolgár Dimitrov párharca az amerikai Steve Johnsonnal, hasonló okoknál fogva. A kevésbé jegyzett Johnsonnak két rövidített játékig sikerült elvinnie az egymás után kihulló amerikaiak utolsó előtti mohikánját; azt is mondhatnám, alakulhatott volna a meccs fordítva is a két remekül szerváló, de föltűnően gyengén fogadó játékos között.

Végül. Djokovics természetesen simán megverte Nieminent, aki 34 éves fejjel talán a játéktól is búcsúzott, mivel bejelentette, hogy a szezon végén visszavonul. Jegyezzük meg: ő volt minden idők legjobb finn játékosa. Megírtuk már, hogy Djokovics legfeljebb a döntőben találkozhat Murrayvel, Federerrel vagy Nadallal, s az elődöntőben Nisikorival. Nos, a japán sérülés miatt ma nem is állt ki a kolumbiai Giraldo elleni meccsére, ami annyit jelent, hogy a szerb világelső előtt a szó szoros értelmében szabad az út a döntőig.

Hacsak Cilic vagy Isner meg nem állítja, de erre kevés esélyt látok, még akkor is, ha két óriásira nőtt „adogatógépről” van szó, ami füvön a legkevésbé sem mellékes körülmény.