Manchester unalma

Rangadók helyezték reflektorfénybe a labdarúgó Premier Liga tizedik fordulóját. A West Ham és a Chelsea – azaz Kelet- és Nyugat-London – szombat délutáni találkozóját vasárnap két észak-angliai rivalizálás, a Sunderland–Newcastle, majd a Manchester United–Manchester City derbi követte.

Nem csak kronológiai sorrendben tart igényt az elsőségre a két nagy múltú londoni gárda találkozójáról szóló beszámoló. A bajnoki címvédő Chelsea 2-1-es kudarcának a jelentőségét aláhúzza, hogy a két csapat legutóbbi húsz mérkőzése közül mindössze másodszor kerekedtek felül a „kalapácsosok”. A vitathatatlanul válságban lévő „kékek” utolsó tizenhat bajnoki meccsükön több gólt (25-öt) szedtek be, mint amennyit szereztek (23). Idei ötödik veresége a kieséshez vészesen közeli 15. helyre juttatta a bajnoki idényt soha ilyen rosszul nem kezdő csapatot.

Mourinho: meddig marad?
José Mourinho. Meddig marad?
STRINGER / Reuters

A rá nehezedő nyomást mind nehezebben viselő José Mourinho edző együttese most már nem pusztán rosszul, de fegyelmezetlenül is játszott: hét sárga lapot kapott Moss játékvezetőtől, ezek közül Matic „duplája” pirosba fordult. A szövetségnek a következő napokban sokat kell a Chelsea-vel foglalkoznia, és nyilván előkerül, hogy a „Special One” megint távol tartotta magát a médiától a mérkőzés után. Az angol fogadóirodák mind nagyobb esélyt adnak arra, hogy az utolsó helyezett Aston Villának a Swansea-tól hazai pályán elszenvedett 2-1-es veresége nyomán szombat este menesztett Tim Sherwood után Mourinho lesz a következő kiakolbólított tréner.

A futballkommentátorok gólözönben reménykedtek Manchesterben, miután a legutóbbi tíz helyi derbin negyvenegy alkalommal haladt át a labda a kapuvonalon. A találkozó előtt nagy kérdés volt, vajon a jövőjét folyamatosan féltő Manuel Pellegrini szakvezető megbocsátott-e a City csapatkapitányának, Kompanynak, aki lábszársérülése és a tréner tilalma ellenére a belga válogatott tagjaként Eb-selejtezőt játszott Izrael válogatottja ellen. A chilei szakvezető befolyásos frontembere mellett döntött, az Old Trafford közönségének 0-0-al kellett megelégednie. Ez az első eset 2010 novembere óta, hogy a manchesteri rangadón nem esett gól. A patthelyzet nem a kapusok bravúrjainak volt köszönhető: a 82. percig, Jesus Navas kísérletéig egyetlen rúgás sem veszélyeztette a hálókat. Különös, milyen keveset mutatott a United csapatkapitánya, Rooney, akinek harmincadik születésnapi partijának fényét igazán emelte volna egy gól.

Szombat estétől vasárnap délutánig húsz hónap óta először vezette az Arsenal a bajnoki tabellát, hála az Everton elleni 2-1-es győzelmének. A manchesteri döntetlen után viszont a City visszavette az elsőséget. Az észak-angliai rangadón a Sunderland 3-0-ra „alázta” a Newcastle-t, míg a déli tengerparton a Tottenham hátrányból 5-1-re múlta felül a Bournemoutht.

Az élmezőny: 1. Manchester City 22 pont (24-8-as gólkülönbség), 2. Arsenal 22 (18-8), 3. West Ham 20 (22-13), 4. Manchester United 20 (15-8).

Ez volt még

A német bajnokságban: Bayern München–Köln 4-0, Darmstadt–Wolfsburg 0-1, Leverkusen–Stuttgart 4-3, Mönchengladbach–Schalke 3-1, Dortmund–Augsburg 5-1.

Az élmezőny: 1. Bayern 30 pont, 2. Dortmund 23, 3. Schalke 19.

Spanyolországban: Celta Vigo–Real Madrid 1-3, Barcelona–Eibar 3-1, Atletico Madrid–Valencia 2-1. Az élcsoport: 1. Real Madrid 21 (21-3), 2. Barcelona 21 (20-12), 3. Atletico 19.

Az olasz bajnokságban: Fiorentina–AS Roma 1-2, Palermo–Inter 2-1, Milan–Sassuolo 2-1. Az élmezőny: 1. AS Roma 20, 2. Fiorentina 18 (16-8), 3. Inter 18 (9-7).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.