Madrid: a szomszéd vár

Tekintettel arra, hogy szombaton 52 163 néző gyűlt egybe a Vicente Calderon stadionban az Atletico Madrid–Levante bajnoki találkozón (3-1), majd vasárnap 45 ezer drukker köszöntötte a fővárosi klubhoz visszatérő Fernando Torrest, nem nehéz megjósolni, hogy szerda este (21 óra) telt ház lesz az arénában.

Pedig csak a nyolcaddöntő első mérkőzése következik a spanyol labdarúgó Király Kupában.

De a két résztvevő az Atletico és a Real Madrid.

Ez nem meccs: Fernando Torres fogadtatása a Vicente Calderon stadionban
Ez nem meccs: Fernando Torres fogadtatása a Vicente Calderon stadionban
Susana Vera / Reuters

A tét tehát nagy, bár a fővárosi rendőrfőnök szerint „a biztonság az első”. Ezért nyolcszáz karhatalmistát rendelt a stadionhoz, ahol olyan helyzet várható, amilyen Barcelonában van: robbanásig feszült. A Marca című madridi sportlap egyenesen azt írta, hogy a „késeket már kikészítették” Luis Enrique számára, miután a katalánok edzője – annak tudatában, hogy a Real Madrid 2-1-re kikapott Valenciában – kihagyta a kezdő tizenegyből Daniel Alvest, Messit és Neymart. Ennek következtében a vörös-kékek 1-0-ás vereséget szenvedtek a Real Sociedad vendégeként, és az ibériai sajtó tudni véli: amennyiben a „Barca” nem nyeri meg e heti két mérkőzését, úgy trénere új állás után nézhet. A kupában holnap az Elche az ellenfél, a bajnokságban pedig vasárnap az Atletico...

Az utóbbi együttesnek tehát a lehető legnehezebb az ötnapos programja, ám Diego Simeone szakvezető lázba hozta a csapat híveit azzal, hogy kilátásba helyezte: a Real Madrid ellen beveti Fernando Torrest. A csatár már e bejelentés előtt kijelentette: „Mivel mindent – sőt még annál is többet – e klubtól kaptam, az egyenleget nem tudom nullszaldóssá tenni, de szerdán megint megpróbálok törleszteni valamit.”

A legjobb tizenhat közé „előre hozott” derbin az Atletico korántsem esélytelen, hiszen a bajnoki címvédő a ligában legyőzte a „királyi gárdát” (2-1), amely – hosszú győzelmi sorozat után – vasárnap sem remekelt, és a madridi lapok máris „nekimentek” Carlo Ancelottinak. Nem értik, az itáliai mester miért cserélte le a 180 millióért szerződtetett Gareth Bale, James Rodriguez kettőst; így persze még inkább érthető az olasz edző empátiája Luis Enriquével szemben. „Mindenhol lehetnek gondok – reflektált Ancelotti a barcelonai bajokra. – Ám engem kizárólag a mi problémáink érdekelnek.”

Sergio Ramos igyekezett megnyugtatni a Casillas helyett valószínűleg Navast védető trénert azzal, hogy „Valencia ma már csak rossz emlék”, és Marcelo is azt hangsúlyozta: „Szerdán egy másik mérkőzés következik.”

Ezzel ugyanúgy nem lehet vitatkozni, mint azzal, hogy a jövő csütörtökön folytatódó párharc továbbjutója madridi lesz.

Ez volt, ez lesz

Kedden játszották: Celta Vigo–Bilbao 2-4, Malaga–Levante 2-0.

A szerdai program: Villarreal–Real Sociedad, Almeria–Getafe, Valencia–Espanyol, Atletico Madrid–Real Madrid.

Csütörtök: Granada–Sevilla, Barcelona–Elche.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.